BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javuló pályára állt a Waberer’s

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Továbbra is a nemzetközi fuvarozási szegmens teljesít a legrosszabbul a cég üzletágai közül, ugyanakkor a jelentős autóipari kitettséggel rendelkező társaságot nem érintette érdemben a szektor lassulása a csiphiány miatt – áll a gyorsjelentésben.

Nem változott érdemben a Waberer’s csoport árbevétele az idei első negyedévben az előző három hónaphoz képest, a bevételek 142,3 millió eurót értek el.

Az éves mínusz viszont döntően a nemzetközi fuvarozási üzletág eredményének köszönhető

– derül ki a logisztikai cég első negyedéves jelentéséből.

Erőt gyűjt még a Waberer’s

Eltúlzottnak tartja a Waberer’s gyorsjelentését övező várakozásokat a Concorde elemzője.

A tőzsde honlapjára feltöltött riport szerint

az árbevétel jelentős, 18,1 százalékos mélyrepülésbe került az előző év azonos időszakához képest.

Az éves esés a cég szerint a tavalyi nyár során bevezetett, a társaság hosszú távú stratégiájával összhangban álló kereskedelmi sáv modellnek köszönhető, mely keretében – alacsonyabb flotta méret mellett – kizárólag a nyereségesen üzemeltethető földrajzi régiókat, illetve ügyfeleket szolgálják ki. Az időszakban a rendszeres EBIT már egymás után a 3. negyedévben volt ismét a pozitív tartományban, és 2021 első negyedévében 4,5 millió eurót-t ért el. A cég közleményében emlékeztet, ez az EBIT érték – a Brexit, illetve a pandémiás helyzet okozta operációs kihívások, és az Európa szerte megfigyelhető ipari kibocsátás és fogyasztás ingadozás ellenére – 2017 negyedik negyedéve óta a legmagasabb volt.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

A rendszeres nettó eredmény 2,7 millió euróra nőtt 2021 első negyedévében, ami 5,2 millió eurós javulást jelent 2020 első negyedévének rendszeres, illetve 5,8 millió eurós javulást a bázis időszak riportált nettó eredményéhez képest.

Habár számtalan társaság felhagyott az Egyesült Királyságba történő szállításokkal, a Waberer’s stratégiai piacának tekinti a szigetországot – erre is utalt a Waberer’s International vezérigazgatója, a Világgazdaságnak adott korábbi interjújában. A társaság közleménye szerint a Brexit miatti adminisztrációs nehézségekkel minden szereplőnek meg kellett küzdenie, de mára azt lehet mondani, hogy az unió elhagyása miatti bizonytalanságokra megnyugtató válaszok születtek meg.

A csoport jelentős autóipari kitettséggel rendelkezik, megrendeléseinek ötödét az autószektorból adják le. A gyártóktól érkező rossz hírek ellenére a vizsgált időszakban mindössze eseti termeléscsökkenéssel, gyárbezárásokkal találkoztak, ezek – a dokumentum szerint – nem voltak érdemi hatással a publikált számokra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.