BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ilyen mozdonyokkal erősít a MÁV

Tíz országban közlekedhet, óránként 160 kilométeres sebességre képes,

Száztizenöt Siemens gyártmányú villanymozdonyt vásárol a MÁV-Start Zrt., miután a napokban eredményesen zárult a járművekre kiírt közbeszerzési eljárás. A pályázaton a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Austria GmbH közös ajánlata nyert. A beszerzésről szóló keretmegállapodást a Vasúttörténeti Parkban írták alá. A Vectron X4 mozdonyokból 90 két áramnemű és váltóáramú, 25 pedig három áramnemű, MS típusú.

Fotó: Földi D. Attila

Olcsóbban szállítanak a nyertesek a becsültnél

A kormány azon dolgozik, hogy Magyarországon minél szélesebb körben álljanak rendelkezésre az európai szintű hálózati szolgáltatások, ez a vasút esetében modern, kényelmes és környezetkímélő járművek használatát is jelenti – közölte az eseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az állam a következő években 2000 milliárd forintot kíván költeni a vasút fejlesztésre. E tervek részeként írta ki a MÁV-Start a fenti közbeszerzési pályázatot, amelyen a nyertesek az előzetesen becsült árnál alacsonyabb árral futottak be.

Tíz országban futhatnak majd 

A  mostani beszerzéssel megújul a MÁV-Start ma 40 éves átlagos korú villanymozdonyparkja, a szállítás környezetkímélőbbé válik, az ideje lerövidül – erről Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója beszélt. Felidézte, hogy az országban több százmilliárd forint értékben folynak a pályafejlesztések, ezek révén számos pályaszakaszon lehet majd óránként 160 kilométeres sebességgel haladni, ehhez azonban az új járművekre és arra is szükség van, hogy azokat 2023-tól vonatbefolyásoló rendszerrel lássák el. Az új Vectronok képesek lesznek 200 kilométeres sebességre is, két és három áramneműek lesznek, és tíz európai országban közlekedhetnek. Ezek vonatják majd a Szolnokon készülő IC+ kocsijait, amelyekből jelenleg már 70 fut a síneken, de a programban több mint 400 készül majd belőlük.

Az új mozdony a fékezési energiáját visszatáplálja, ezáltal az üzemeltetése energia- és költséghatékonyabb lesz. Rendszere illeszkedik a MÁV-nál használt utastájékoztatási rendszerhez, és a Siemens reméli, hogy majd a karbantartásához megfelelő ajánlatot tehet – jelezte Ludvig László, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatója. Közölte, hogy a német társaság már 1377 Vectront adott el, amelyek eddig együtt több mint 500 millió kilométert tettek meg. A 90 darab két áramnemű mozdony egyenként 3,49 millió euróba került, a 25 darab három áramnemű pedig egyenként 4,065 millió euróba.

Fotó: Földi D. Attila

Már több hazai cégnek van

Az MMV Magyar Magánvasút Zrt. 2015-ben szerződött három Vectron tartós bérletére, 9 Vectronja már a GYSEV Zrt-nek is van, a Rail Cargo Hungaria által rendelt 56 Vectron pedig tavaly februárban kapott magyarországi hatósági üzembehelyezési engedélyt. A Wikipédia kiemeli, hogy Siemens AG legújabb mozdonycsaládja az EuroSprinter család legkülönfélébb vontatási igényekre kifejlesztett változata, rugalmas kivitelük igény szerinti konfigurálást tesz lehetővé, országspecifikus vonatbefolyásoló rendszereik egyszerűen kicserélhetők, ahogyan a szerkezeten belüli deformációs zónájuk – frontendjük is –, amely sérülés esetén könnyen leválasztható a járműtestről.

Fotó: Földi D. Attila
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.