A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) tavaly 3,3 milliárd forintos veszteséget hozott össze, ami ugyan jóval kisebb a 2020-as 5,7 milliárdnál, de ennél pozitívabb tervei voltak az ország legnagyobb vasúti árufuvarozó csoportjának. E mínusz csökkenésének, továbbá az árbevétel 70,8 milliárdról 75,5 milliárdra történt bővülésének ellenére az osztrák hátterű társaság saját tőkéje mintegy a harmadával, 6,9 milliárd forintra esett.

 

 


„Korábban azt mondtuk, hogy ha a társaság támogatást kap a fajlagosan drágább és önmagában veszteséges egyeskocsi-szolgáltatásához, akkor nullszaldós lehet a tevékenysége – jelentette ki a VG-nek a társaság eredménye kapcsán Kovács Imre, az RCH igazgatósági elnöke –, de ehhez a támogatásnak az év egészében kell érkeznie. Ám azt csak 2021 őszétől kaptuk, így nem volt elég arra, hogy néhány veszteséges év után ismét elvigye a céget a pozitív sávba. Az idén azonban abban bízunk, hogy az egész éven át érkező egyeskocsi-támogatásnak és a remélt méltányos vontatási energia-ár kiegészítésnek köszönhetően nyereségesek leszünk.” Kovács Imre emlékeztetett, hogy eközben a közúti áruszállítók három hónapon át élvezhették a literenként 480 forintban maximált gázolajárakat, ráadásul számukra a dízel ára a piacra történt kikényszerülésük után is „csak” megduplázódott, míg a vasútnak az áram ára az egy évvel ezelőtti ötszörösére nőtt.

Az általa említett  egyeskocsi-támogatás az RCH éves jelentésében az állami költségvetésből kapott támogatássoron szerepel, a nagysága 137,1 millió forint volt. Szintén e dokumentumban olvasható, hogy a társaság egyelőre nem látja előre a 2022. február végén kitört orosz–ukrán háború miatti gazdasági hatásait, derül ki az éves jelentésből. Azzal számol, hogy néhány forgalom majd kerülő úton valósul meg, a szankciók miatt valószínűleg esik a forgalma, a kontinens anyag- és áruigényének kielégítésére várhatóan új útvonalak alakulnak ki, amelyek keresésében és kiépítésében az RCH is részt vesz.


A társaság a külföldi vasúttársaságokkal szembeni követelések kapcsán 309 millió forint értékvesztést mutatott ki. Belföldi vevőkövetelései kapcsán egy hazai ügyféllel szemben a tavaly elszámolt 1026 millió forint értékvesztésen felül további 252 millió értékvesztést számolt el, további öt belföldivel szembeni, meg nem fizetett követelésére pedig még 15,4 milliót. Tavaly év elején a társaság egy forintért megvette a tehervagonok javításával és karbantartásával foglalkozó miskolci Technical Services Hungaria Kft.-t, amelynél 700 millió forintos eszközparkbővítést indított.