BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Buszos áfa: nincs megoldás, továbbra is terítéken az egyik legfontosabb kérdés

A Pénzügyminisztérium elutasította az autóbuszos szolgáltatóknak a tevékenység áfacsökkentésére vonatkozó kérelmét, de a szervezet nem adta fel, újabb levelében a szakmai érvei teljes körű vizsgálatát kérte.

A szakmai érdekképviseletek továbbra is napirenden tartják a különjárati autóbuszos szolgáltatások áfájának csökkentését, különösen az iskolás csoportok utaztatása esetében. „A Pénzügyminisztérium (PM) korábbi elutasító válaszában foglalt indokokat hiányosnak érezve, szakmai érveink teljes körű vizsgálatát kértük újabb levelünkben” – olvasható a NiT Hungary holnapján.

Budapest, 2020. március 14.
A volt Várkert kaszinó felújított épületében működik az Ybl Budai Kreatív Ház, mellette áll egy városnéző turistabusz.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
A hop on hop off szolgáltatás már jól járt.
Fotó: Róka László / MTI

A NiT Hungary és az MKFE (Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete) 2023. május 19-én a pénzügyi és közlekedési tárcák illetékes szakállamtitkárainak küldött levélben, a hop on hop off szolgáltatások áfamértékének csökkentésére hivatkozva kezdeményezte az autóbuszos különjárati szolgáltatások áfájának 5 százalékban történő megállapítását, kiegészítve egy 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésével.

A két szervezet akkori kezdeményezését a Pénzügyminisztérium adópolitikai okokra hivatkozva nem támogatta, de a PM adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkársága válaszlevele a kérelmezők szerint nem adott kimerítő érdemi választ a felhozott szakmai érveikre. 

Ugyanakkor nem zárta ki az áfa szektorális csökkenésének lehetőségét, kellő indokoltság esetén.

Ezért a két szervezet a kérdést a képviselt tagsági kör érdekeit szem előtt tartva változatlanul napirenden tartja, és a PM álláspontjának ismeretében a különjárati szektorban – kiemelten az oktatási-nevelési intézmények által megrendelt utazások, gyermekszállítások esetében – az áfacsökkentésre vonatkozó kezdeményezés elutasítását nem tekinti lezártnak.

Augusztus 4-én levelet küldtek Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkárnak. Ebben az újabb levélben megerősítették a válasz nélkül hagyott szakmai érveiket, kezdeményezték a feltételekkel történő áfacsökkentés esélyének további vizsgálatát, érdemi választ kértek a felhozott indokaikra. Az érdekképviseletek közös levele itt olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.