Két és fél hónapos komoly zökkenőt okozott az Unicon Ruházati és Szolgáltató Zrt. számára két éve a pandémia érkezése, de olyan jól vették az akadályt, hogy az egymilliárd forintot némileg meghaladó árbevétel nem csökkent, sőt 2020-hoz képest nem kizárt a duplázás az idén - mondta a VG-nek Hatos Zoltán operatív igazgató. 

A háború azonban egész más dimenziójú kockázatokat hozott, és az átterjedése hazánkra - ami önmagában is tragédia lenne - nem csak a kétszáz főt foglalkoztató Unicont, hanem a mintegy ezer főnek munkát olasz megrendelő partner csoport tevékenységét is ellehetetlenítené.

A ma családi vállalat Unicon 1950-ben állami vállalatként alakult, és fő profilja évtizedekig a női ruházat gyártása volt, ezzel a tevékenységgel azonban néhány éve teljesen felhagytak, mivel Európában már lehetetlen veszteség nélkül folytatni. A kontinens ruhaiparában már csak a luxus kategória számára érdemes dolgozni, és az emelkedő bérköltségek még ezt is egyre jobban megnehezítik. Erre a modellre tért át több, mint egy évtizeddel ezelőtt az Unicon  is. Évi négyszázezer munkadarab kerül ki a kezük közül. "Mások most modernizáltak, mi már 20 évvel ezelőtt a legfejlettebb technológiára álltunk át" - mondta Hatos Zoltán. Azóta is folyamatosan fejlesztünk - tette hozzá.

Fő megrendelőjük az olasz partner, akivel szimbiózisban élnek, mivel bármelyik másik beszállítóját az itáliai vállalat gyorsan le tudná cserélni, őket azonban legfeljebb egy évtized alatt, ami azt jelenti, hogy ennyi ideig még biztosan van munkájuk még akkor is, ha a partner aggódna a bérköltségeik - egyébként a munkaerő megtartásához elengedhetetlen - emelkedése és a szállítások szélsebes drágulása miatt.

Ennek a szoros együttélésnek a hátránya azonnal megmutatkozott a pandémia érkezése idején, amikor a kapcsolat a járványkorlátozások vasfüggönyét felvonó Olaszországgal hirtelen egyik pillanatról a másikra megszűnt. 2020 tavaszától nyaráig vész üzemmódban működtek, részt vettek az egészségügyi vészhelyzethez illő termékek - műtősruhák, pizsamák - közbeszerzésein,  jótékonyságként iskolák, óvodák számára gyártottak párnákat, de világos volt, hogy a fennmaradáshoz nem ez az út vezet. Mindezek ellenére nem bocsátottak el embereket. "Sőt, ha valaki jelentkezett, felvettük" - mondta az igazgató. "Sose értettem azokat, akik elengedték a dolgozóikat, hiszen a legnagyobb kincs a munkaerő" - tette hozzá.

Miután konszolidálódott a piac, szinte vágtában kezdett el újra növekedni a cég árbevétele: 2021-ben 60 százalékkal 1,6 milliárd forint környékére, idén pedig el szeretnék érni a 2 milliárd forintot.

Olaszországból nézve Békés megye aggasztóan közel van a háborús zónához, és olasz partnereik - akiknek a kárpitjait szinte kizárólag ők készítik - aggodalommal figyelik a fejleményeket. "Szörnyű kilátás a háború, a békét javaslom elérni, nem pedig tovább mérgesíteni a helyzetet. Nem egymást kéne heccelni és büntetni, máshogyan kellene ezt megoldani" - mondta az üzletember.