Mao Ce-tung tekercsét egy ismert kínai műgyűjtő otthonából lopta el három betörő.
VG
2020.10.08, 09:40
Megosztom a cikket
Egy 300 millió dollár értékű (körülbelül 100 milliárd forint) lopott és félbevágott tekercsre bukkant a kínai rendőrség, amit Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság alapítója saját kezűleg készített – írja a BBC.
Az antik dokumentumot szeptember 10-én egy ismert kínai műgyűjtő otthonából lopta el három betörő, akik
a tekercs mellett további antik bélyegeket és érméket is eltulajdonítottak. Összesen mintegy 645 millió dollár értékben, azaz majdnem 200 milliárd forintért zsákmányoltak műtárgyakat.
Fotó: Greg Baker / AFP
A tolvajok egy másik műgyűjtőnek értékesítették is a félbevágott tekercset, amit az értékéhez mérten potom 500 dollárért, azaz valamivel kevesebb mint 20 ezer forintért adtak el.
Az új tulajdonosnak gyanúsan olcsó volt a tárgy ezért elejétől fogva gyanakodott, hogy nem lehet eredeti. Később látva a hivatalos szervek felhívását jelentkezett a műtárggyal a rendőrségen, akik hamar felderítették a régiség eredetét és őrizetbe is vették a gyanúsítottakat.
A 2,8 méter hosszú tekercset vélhetően a tolvajok vágták félbe a könnyebb értékesítés végett. Az eredeti tulajdonosa szerint ezzel felbecsülhetetlen kárt okozva a műtárgynak.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.