A  várakozások szerint hamarosan megdől Frida Kahlo egyéni aukciós rekordja, mert újra piacra kerül az 1949-es datálású Diego és én című képe. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a latin-amerikai festészet aukciós árrekordja is módosul – ezt a most árverésre kerülő festményen szereplő Diego Rivera, Kahlo férje tartja Riválisok című festményének  9,76 millió dolláros árával. Frida Kahlo önarcképének árverezésére New Yorkban kerül sor, novemberben, a Sotheby’s ottani aukcióstermében, és 30 millió dolláros (9 milliárd forint)  árat várnak érte, ami  több mint háromszorosa a művész jelenlegi, 2016-ban elért 8 millió dolláros aukciós rekordjának.

Diego és én
Fotó: Sotheby's aukciósház

A képen a síró Kahlo homloka közepén, a „harmadik szeme” helyén férje, a híres mexikói festő, Diego Rivera látható. A festmény keletkezése idején Rivera viszonyt folytatott a filmsztár María Félixszel, Frida Kahlo barátnőjével. A kép provenienciája, azaz eredettörténete is jól ismert, 30 évig magántulajdonban volt. Jelenlegi tulajdonosa egy New York-i gyűjtő leszármazottja, ő örökölte a képet. Korábban 1990-ben cserélt gazdát egy Sotheby’s-aukción 1,4 millió dollárért, az akkori becsérték duplájáért. Azelőtt Florence Arquin chicagói íróé és kritikusé volt, aki baráti kapcsolatot ápolt a festő házaspárral, és tőlük szerezte meg a művet.

A Sotheby’s elnöke, Brooke Lampley a mű piacra kerülését úgy kommentálta, hogy 2017 óta nagy hangsúlyt fektettek a latin-amerikai művészet aukciós képviseletére, és az eddig alulértékelt művészeti csoportok, különösen a nők és a színesek alkotásainak beárazására, és ez a munka beérni látszik.

Frida Kahlo képétől a latin-amerikai művészet új rekordját is várják, sőt a női árverési rekordot is megdöntheti – ezt Georgia O’Keeffe tartja egy 44,4 millió dolláros virágcsendélettel.

A Diego és én című kép október 7-től látható Hongkongban, ahonnan Londonba utazik tovább, mielőtt elindul New Yorkba, a novemberi árverésre.