Itt a Darabanth Aukciósház 40. nagyárverése, a tételeire május 6-ig nyitott az online licit. Élőben zajlik majd a magyar filatélia és postatörténet árverés.

a kínai bélyeg 1962 Színház
Fotó: Darabanth Aukciósház 

A bélyegek közt az egy tételként indított két kínai bélyeg a legértékesebb, mindkettő ugyanannak a színház tematikájú 1962-es bélyegnek egy-egy verziója, de míg az egyik perforált, a másik nincs perforálva. Mindkettő ritka, de így együtt, postatisztán még értékesebbek, 8 millió forint a kezdő áruk. A magyar postatörténeti részben pedig sok értékes és ritka kőnyomat közt lehet válogatni.

A nagyaukcióra a tapasztalatok szerint mindig az utolsó nap utolsó órájában érkezik a legtöbb licit, ezért sokat elárul az anyagról, hogy sok tételnél már most komoly licitharc bontakozott ki. Figyelemre méltó darab a történelmi régiségek, kéziratok közt az 1868-as törvénycikk, a 48-as polgári forradalom történéseinek végére pontot tevő kiegyezés törvényének Ferencz József és gróf Andrássy Gyula által aláírt szövege. 

Annak idején, 1868-ban minden vármegyébe kiküldtek egy ilyen dokumentumot, de nem lehet tudni, mennyi maradt fenn belőle, mindenesetre aukciókon igen ritkán bukkan fel. Ennek megfelelően most 550 ezer forinttól kezdődik érte a licitálás.

A kiegyezést megelőző passzív ellenállás informális vezetőjének, Deák Ferencnek egy Bécsbe írt sajátkezű, magánjellegű témákról szóló levele szerepel a tételek közt, 240 ezer forintos kezdő áron. A levélben kehidai birtokának eladásáról ír, például, hogy kik érdeklődtek iránta (Pallavicini, bécsi kereskedők) . Deák a szabadságharc leverése után sértetlenül távozhatott és háborítatlanul élhetett Kehidai birtokán, visszavonultságban, passzív ellenállásban.

Nagyon érdekes tétel egy gyakorlott utazó és híres lovas fotógyűjteménye,

 és azért is várható érte nagy küzdelem, mert mindkét témának, az utazásnak és lósportnak is komoly gyűjtőköre alakult ki mára. Az album a bábolnai ménes főemberének az 1800-as évek végén 1900-as évek elején tett utazásairól számol be, fotókkal és az azokhoz sajátkezűleg írt kommentárjaival. A 233 darab, lóvásárló küldöttségek által készített keményhátú fotó hátukon magyar leírással, a fotókon az utazó küldöttség tagjai, az utazás során találkozó személyekkel, életképek, lovak, és nagyon sok érdekesség. A látványos, fontos anyag kezdő ára 800 ezer forint. 

Fadlallah El Hedad Mihályt az osztrák birodalom egyik lóvásárló küldöttsége hozta magával árva gyermekként 1857-ben Magyarországra, ahol katonatisztet neveltek belőle. A lovakat nagyon szerette és értett is hozzájuk, így egész pályafutását a méneskarnál töltötte. Több lóvásárló expedíciót vezetett a Közel-Keletre, valamint Mezopotámiába. Ugyan kikeresztelkedett és katolikus vallású lett, magyarul is megtanult, de arab származását sohasem tagadta meg, és élete végéig megőrizte anyanyelvét. Útleírását a Pallas Kiadó jelentette meg, 1904-ben, Utazásom Mesopotámiában és Irak-Arábiában címmel. Ez egy békés, háborúk nélküli katonai útleírás, amelynek középpontjában az arab lovak, az arab emberek és a táj áll.

Horthy Miklós 1949-ben Estorilban, sajátkezűleg írt levele abból acélból íródott, hogy visszaszerezze a Hitlertől kapott yachtját. A volt kormányzó és tengerésztiszt, a Hungária jacht visszaszerzése ügyében Halmai Jenőnek írt a felső-bajorországi Pollingba (bei Weilheim.) A jachtot Hitlertől kapta ajándékba, 1943-ban, a 75. születésnapjára, de nem tartott rá igényt. Így a hajó a flottilához került, majd 1944-ben a németek lefoglalták és magukkal vitték. A család a háború után megpróbálta visszaszerezni, hogy anyagi helyzetüket javítsák. De a próbálkozás sikertelen maradt. 

A 150 ezer forintról indított tétel Horthy autográf írásával, és autográf aláírásával, 2 beírt oldalt tartalmaz, lefűzhető mappában, borítékkal.

A műtárgy anyagban figyelemre méltó egy nagyon ritka, ördögös, nagyméretű, hibátlan állapotú, 1880-90 körül keletkezett Zsolnay díszkancsó 900 ezer forintos kikiáltási áron.

Gorka Géza Térdelő nő című kerámiája
Fotó: Darabanth Aukciósház 

A kerámiák közt Gorka Géza egyedi Art deco női figurája 300 ezer forintért különlegesség. Gorka az 1910-es években festészetet tanult, majd fazekas inasnak állt Badár Balázs mezőtúri műhelyében. 1920-tól 1921-ig Németországban, Karsruhéba tanult, 1923-ban költözött Nógrádverőcére és a Floris bankház megbízásából megalapította a Keramos Rt-t. Az üzem 1927-es tulajdonos váltása után, megalapította a saját verőcei műhelyét. 1928-tól kezdve rendszeresen kiállít az Országos Iparművészeti Társulat hazai és külföldi kiállításain. 1945-ben műhelyét és a kerámiagyűjteményt súlyos veszteség érte, de az államosítás után visszatért Verőcére. 1955-ben megkapja a Munkácsy-díjat, 1963-ban a Kossuth-díjat.

A Darabanth aukcióin is egyre erősebben van jelen a kortárs képzőművészet, Bukta Imre, Földi Péter, Váli Dezső, Fehér László, Gaál József, ef Zámbó És Hajas Tibor munkái is megtalálhatóak a anyagban. A jövőre 100. születésnapját ünneplő, Franciaországban élő Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként, a kortárs képzőművészet egyik megújítójaként tartják számon, akit megérintett a geometrikus-absztrakt, de az op-art is. A 2019-2020 fordulóján, közvetlenül a covid járvány kitörése előtt rendezett nagyszabású, összegző kiállításán az életmű több szakaszából kerültek munkák bemutatásra a Kiscelli Múzeumban. Míg aukciókon legtöbbször sokszorosított grafikái, szitanyomatai fordulnak meg, ezúttal egy egyedi alkotás szerepel az árverésen, ami ritka lehetőség, gyűjtői darab, kezdő ára 380 ezer forint.

Gulácsy Lajos Ház a fák között című festménye
Fotó: Darabanth Aukciósház 

A Magyar Nemzeti Galériában jelenleg zajlik Gulácsy Lajos életmű kiállítása, itt most egy képet haza is lehet vinni. Az 1900-as Ház a fák közt című tájképet, szakvéleménnyel, 1,9 millió forintos kezdő ár mellett lehet megvásárolni.

az Aranycsapat képeslapja
Fotó: Darabanth Aukciósház 

Külön gyűjtői darab az 1953 -as az Aranycsapat tagjai által aláírt képeslap a 6:3-as diadal után, melynek kezdő ára 55 ezer forint.