BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közösségre vágynak a mai fiatalok is

A mai húszéveseknek, vagyis az Y generáció tagjainak 80 százaléka arra törekszik, hogy a legmodernebb technológiákkal dolgozhasson, és több mint egyharmaduk az informatika területén szeretne karriert építeni.

A Z generáció hamarosan a technológiát előtérbe helyező mentalitással lép be a munkaerőpiacra, így a vállalkozásoknak a jövőben még jobban kell alkalmazkodniuk a digitális kor kihívásaihoz. Ennek következtében pedig tovább szélesedik majd a munkahelyeken dolgozó öt generáció közötti szakadék. A Dell Technologies megbízásából készült globális kutatás szerint az 1996 után születettek jobban értik a technológiát és az abban rejlő lehetőségeket az életünk és a munkánk átalakítására. A 17 országra kiterjedő, több mint 12 000 középiskolai és felsőoktatásban tanuló diák megkérdezésével végzett felmérés a fiatalabb generáció technológiával és karrierlehetőségekkel kapcsolatos kilátásait tárta fel. A válaszadók 98 százaléka használta a technológiát a tanulmányai során, 91 százalékuk szerint a munkáltató által biztosított technológia – hasonló ajánlatok esetén – döntő tényező lehet. A 80 százalékuk szeretne élvonalbeli technológiákkal dolgozni, 38 százalékukat pedig konkrétan az informatikai karrier érdekli. Ez utóbbiak 39 százaléka a kiberbiztonság szakterületén dolgozna, 46 százalék pedig a technológiai kutatás és fejlesztés területén.

A kérdőívet kitöltők túlnyomó része, 89 százaléka tisztában van vele, hogy az elkövetkező időszak az emberek és a gépek partneri kapcsolatáról fog szólni. A válaszadók kicsit több, mint fele – 51 százaléka – úgy véli, hogy az emberek és a gépek integrált csapatként fognak együttműködni, míg 38 százalékuk eszközökként tekint a gépekre, amelyeket az emberek szükség szerint használnak majd.

Kiemelkedően fontos megállapítása a tanulmánynak, hogy bár gyakorlatilag már születésük óta használnak elektronikai eszközöket, és a közösségi médián nőttek fel, a Z generáció tagjai mégis több emberi interakcióra vágynak a munkahelyen. A munkatársakkal való kommunikáció terén a személyes kommunikációt részesítik előnyben (43 százalék), és csak azt követi a telefonos kapcsolattartás (21 százalék). Az üzenetküldő alkalmazások és a szöveges üzenetek pedig az utolsó helyre kerültek. A válaszadók 75 százaléka szívesebben tanulna munka közben a munkatársaitól és más emberektől, mint az interneten, 82 százalék pedig úgy véli, hogy a közösségi média hasznos eszköz lehet a munkahelyen. Több mint a felük válaszolta azt, hogy inkább bejárna egy munkahelyre ahelyett, hogy otthonról dolgozzon, 58 százalékuk pedig szívesebben dolgozna csapatban, mint függetlenül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.