BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drámaian csökkenhet a teherforgalom

Az Egyesült Királyság nem akadályozhatja meg, hogy megállapodás nélküli Brexit esetén a töredékére essen vissza a for­galom Dovernél és a Csalagúton.

Akár 75–87 százalékkal is csökkenhet a teherforgalom a Csatornán keresztül egy esetleges megállapodás nélküli Brexit esetén, és ez a helyzet hat hónapig fennmaradhat – derült ki a brit határőrség dokumentumából, amelyet a Sky News szerzett meg, és amely a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülés jegyében készült. A becslés a Dover és Calais közötti, valamint a Csalagúton át történő forgalomra vonatkozik, és a visszaesés megelőzéséért az Egyesült Királyság semmit sem tehet. Az Európai Unió tagállamai – elsősorban Franciaország – ragaszkodhatnak ugyanis a harmadik országból érkező árukra vonatkozó, a törvények szerint minimálisan előírt vám-, valamint köz- és növényegészségügyi ellenőrzéshez – figyelmeztet a dokumentum. A határőrség számításai szerint a forgalom az első sokk után is a jelenleginek az 50 százaléka maradhat egészen addig, amíg átfogó fejlesztések nem történnek a határellenőrzésben, például nem automatizálják a folyamatot. A teljes forgalom 15 százalékát kitevő agrártermékeket pedig át kell majd irányítani a franciaországi Calais-ból és a Csalagútból olyan kikötőkbe – például a hollandiai Zeebruggébe és Rotterdamba –, ahol már vannak ellenőrző állomások, de „kérdéses, hogy ezek a kikötők rendelkeznek-e a szükséges kapacitással, ellenkező esetben a szállítmányok csúszása várható”.

A határőrség szerint „a kereskedők jelentős hányada nem áll majd készen” egy esetleges megállapodás nélküli kilépésre, pedig sokan előre terveznek, és jelentős tartalékokat halmoznak fel. Az ágazati szövetség beszámolója szerint az országban található raktárak háromnegyedében már nincsen üres hely, miután az elmúlt három hónap alatt 25 százalékkal megugrottak a megrendelések. Elsősorban a nagyvárosok környékén okoz gondot a kapacitáshiány – közölte a UK Warehousing Association, amelynek 750 tagja 9,3 millió négyzetméternyi raktárterülettel rendelkezik. A hűtőházak sem tudnak új megrendeléseket fogadni, és a tárolási díjak is a negyedükkel emelkedtek 2018 utolsó negyedévében a The Guardian beszámolója szerint.

A hard Brexit elsősorban Anglia északkeleti részén járna a gazdasági teljesítmény jelentős visszaesésével. A Brit Iparszövetség számításai szerint ezen a területen 2034-re 10,5 százalékkal esne vissza a bruttó hozzáadott érték ahhoz képest, ha az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradna.

Ez 7 milliárd fontnyi kiesést jelent, ami kétszer akkora összeg, mint amennyit a régióban évente iskolákra és oktatásra költenek. Ennél is többet, 40 milliárd fontot veszítene London gazdasága, ahol a bruttó hozzáadott érték mintegy 6 százalékkal csökkenne ugyanebben az időszakban. Skócia bruttó hozzáadott értéke évi 8,1 százalékkal, vagyis 14 milliárd fonttal csökkenne, Wales 7, Észak-Írország 5 milliárd fontot veszítene.

Újra mélyponton a munkanélküliség

A font 0,3 százalékkal erősödött a dollárral és az euróval szemben is a bejelentésre, hogy ismét 44 éves mélypontra, 4 százalékra csökkent a munkanélküliség novemberben. Az elemzők a korábbi két hónapban mért 4,1 százalékos szintet vártak. A statisztikai hivatal jelentése szerint a foglalkoztatottak teljes javadalmazása éves bázison 3,4 százalékkal, a jutalmakat leszámítva 3,3 százalékkal emelkedett. Reálértékben 1,2, illetve 1,1 százalékos a növekedés. | VG

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.