BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Látványosan fékezett a szigetország GDP-je

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Aggasztó képet mutatnak az Egyesült Királyság gazdasági állapotáról a friss GDP- és ágazati adatok.

A font 0,3 százalékkal gyengült a dollárral és az euróval szemben is a legfrissebb GDP-adat közlése után, amelyből kiderült, hogy az Egyesült Királyság gazdasága negyedéves összehasonlításban mindössze 0,2 százalékkal növekedett 2018 utolsó három hónapjában. Az eredmény egyezik az átlagos piaci várakozásokkal. A harmadik negyedévben még 0,6 százalékos volt a bővülés. Az éves növekedés 1,4 százalékos, ami a legrosszabb teljesítmény 2012 óta, 2017-ben 1,8 százalékkal bővült a gazdaság. Decemberben 0,4 százalékkal zsugorodott a GDP a nullaszázalékos elemzői várokozásokkal szemben.

A gyenge havi adatok aggasztják Kallum Pickeringet, a Berenberg Egyesült Királysággal foglalkozó közgazdászát is. „A havi adatok ugyan volatilisek lehetnek, de ez nem jó előjel most, amikor egyébként is csúcsra érnek a Brexit körüli bizonytalanságok” – mondta a Reutersnek. Liam Fox brit gazdasági miniszter szerint azonban nem lehet a növekedés gyengeségét kizárólag az Európai Unióból való kilépés számlájára írni, abba belejátszott Kína, valamint több európai ország gazdaságának lassulása is.

A GDP-hez hasonlóan siralmas képet mutat a többi, ma nyilvánosságra hozott adat is az Egyesült Királyság gazdasági teljesítményéről. Az ipari termelés 0,9 százalékkal esett vissza decemberben az egy évvel korábbihoz képest, jóval meghaladva a 0,4 százalékos piaci várakozásokat, és ez már az egymást követő negyedik hónap volt, amikor csökkenést regisztráltak. Az építőipar teljesítménye éves bázison 2,4, a feldolgozóiparé 2,1 százalékkal csökkent decemberben – előbbi 2018 áprilisa óta először, utóbbi viszont harmadik egymást követő hónapban esett vissza. Az üzleti befektetések 2016 első negyedéve óta a legnagyobb mértékben, 1,4 százalékkal zsugorodtak 2018 utolsó három hónapjában, éves bázison pedig már 3,7 százalékos a visszaesés.

Az esetleges megállapodás nélküli Brexit nem csupán a britek számára aggasztó, Németországban szűnhet meg a legtöbb, akár százezer munkahely is ebben az esetben – derült ki a hallei IWH kutatóintézet és a halle-wittenbergi Luther Márton Tudományegyetem tanulmányából. Eszerint a második legnagyobb vesztes Franciaország lenne mintegy 50 ezer állás megszűnésével, de az exportmegrendelések visszaesése miatt súlyos veszteségekkel kell számolnia Kínának is.

Az iparágak közül elsősorban az autóipart és a technoló­giai ágazatot sújtaná a hard Brexit, a német városok közül pedig Wolfsburgot, a Volkswagen központját és Dingolfinget, amely a BMW legnagyobb gyárának ad otthont. Előbbi helyen 500, utóbbin 265 embert kellene elbocsátani. A technológiai központok közül az IBM és a Siemens bázisául szolgáló Böblingenben veszne el a legtöbb munkahely.

Ömlik ki a pénz a brit alapokból

A Brexit folyamatosan rontja a piaci hangulatot, ennek újabb jele, hogy csak az elmúlt nyolc héten 2,2 milliárd dollárt vontak ki a brit vállalatokba fektető alapokból. A Financial News szerint ezzel meghaladta a 23 milliárd dollárt a 2016-os népszavazás óta az alapokból kipumpált összeg. A befektetők egészen addig kerülni is fogják a brit alapokat, amíg el nem hárul a megállapodás nélküli kilépés veszélye, figyelmeztetett Saker Nusseibeh, a Hermes Investment Management vezérigazgatója. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.