BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rövidített munkahetet vezettek be a kassai acélműben az amerikaiak

Májustól négynaposak a munkahetek a kassai U. S. Steel acélműben. Az amerikai nagyvállalat vezetése az acélgyártás helyzetének kedvezőtlen alakulása miatt – a szakszervezetekkel való egyeztetést követően – hozta meg a döntést. Ján Baca, a mintegy 12 ezer főt foglalkoztató kelet-szlovákiai acélgyár szóvivője bejelentette: a U. S. Steel alkalmazottai 70 százalékos bérkompenzációt kapnak azokra a napokra, amikor nem dolgoznak. Ezen a héten a cég vezetése jelezte, hogy a lerövidített munkahét akár több hónapig is maradhat. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy fenntartsuk a jelenlegi foglalkoztatottságot, az acéliparban azonban napról napra rosszabb a helyzet. Már az idei első negyedév is rosszra sikeredett, az év hátralevő részében sem bizakodunk érezhető javulásban” – nyilatkozta kedden James E. Bruno, a kassai acélmű elnöke, miután találkozott Peter Ziga szlovák gazdasági miniszterrel. „A cégvezetéssel arról tárgyaltunk, hogy a kormány miben segíthetne” – számolt be Ziga, aki szerint stratégiai fontosságú munkaadóról van szó. A rövidített munkahét azt jelenti, hogy havonta mintegy 6 százalékkal kevesebb fizetést kapnak az alkalmazottak.

A nem menedzseri kategóriákban tavaly 1746 euró volt a bruttó átlagfizetés. Az acélműben a négynapos munkahéttől függetlenül is feszültség tapasztalható, sztrájkkészültség van érvényben, mert a szakszervezet kilenc forduló után sem tudott megegyezni a cégvezetéssel a kollektív szerződésbe foglalt bérkiegészítésről.

A U. S. Steel

12

ezer főt foglalkoztat Szlovákiában

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.