Százéves államkötvény kibocsátásával kacérkodik az amerikai pénzügyi vezetés
Ismét szóba került az Egyesült Államokban az ultrahosszú lejáratú kötvények ötlete. Steven Mnuchin pénzügyminiszter egy interjúban közölte: a kormányzat nagyon komolyan fontolgatja ötven- és százéves állampapírok kibocsátását. „Ha a körülmények megfelelők, igyekszünk kihasználni a leghosszabb lejáratok adta lehetőséget.” A tárcavezető nem fejtette ki, milyenek a megfelelő körülmények, és tagadta, hogy a globális hozamesésnek köze lenne az ötlethez. Vélhetően az olcsó finanszírozás járhat Mnuchin fejében: mivel már a harmincéves eszközzel is 2 százalék alatt kereskednek a másodpiacon, elég olcsón lehetne kibocsátani az ultrahosszú lejáratokat.
Az ötven- és százéves papírok ötlete először 2009-ben merült fel az Egyesült Államokban. Akkor az egyre súlyosabb költségvetési hiány finanszírozását kívánták olcsóbbá tenni, de egy hatástanulmányból az derült ki, hogy nem lenne elegendő kereslet ezekre a papírokra. Két éve egy hasonló kincstári hatástanulmány szintén erre az eredményre jutott. Sőt, az év elején a kincstár behatóan foglalkozott az „örök érvényű kötvény” gondolatával, amely az örökkévalóságig fizeti a hozamot, de az ötletet végül irreálisnak találták. Most azonban világszerte többéves vagy történelmi mélypontjukra süllyedtek a hozamok, ráadásul több példa azt mutatja, van kereslet akár a százéves papírokra.
Ausztria hasonló lejáratú kötvénye sikerterméknek bizonyult, alig két év alatt megduplázódott a papír árfolyama, bár a 2,1 százalékos induló hozam tegnapra 0,7 százalékra esett. Argentína esete felemás: két éve bocsátottak ki százéves papírt, amikor az ország már bőven a bóvli kategóriájában volt, a 7,9 százalékos hozamú papírokat valósággal szétkapkodták. Pedig egyrészt akkor még globálisan is emelkedő pályán voltak a hozamok, másrészt az ország az 1816-os függetlenség óta már ötször jelentett államcsődöt, átlagosan 25 évente egyszer. A befektetők vélhetően azóta megbánták a jegyzést: a hozam ebben a hónapban 30 százalékig szaladt fel, ahogy a piac kezdte elveszteni a bizalmát az argentin válságkelezésben, és egyre valószínűbbnek tűnik egy új államcsőd. Az emberi életnél hosszabb lejáratok iránti kereslet hátterében nemcsak a hozamsivatag, hanem egy új társadalmi jelenség is állhat. A San Fransiscó-i Fed egy tanulmányban hangsúlyozta: a világ jelentős demográfiai átmenet előtt áll. „A fejlett gazdaságokban a várható és a tényleges élettartam nagy léptékben nő, ez pedig még inkább a megtakarítások felé tereli a piaci szereplőket, ami pedig lefelé ható nyomást fejt ki a hozamokra.” Az értelmezés szerint tehát részben a demográfiai változás miatt alacsony a hozamkörnyezet, az ultrahosszú papírok pedig természetes következményei annak, hogy egyre tovább élünk. Nem véletlen, hogy ezekre a lejáratokra leginkább a nyugdíjalapok és a biztosítók repülnek rá, amelyek nem öt-tíz éves, hanem középtávú ciklusokban gondolkodnak. Az érdeklődők közt hasonló okokból vannak egészségipari vállalatok, kórházak és egyetemek is.
Az Egyesült Államokban azonban a piac vélhetően nem volna ennyire elfogadó, és az említett ágazatokon kívül kevesen érdeklődnének a papírok iránt. A Bank of America Merrill Lynch friss elemzésében rámutat: kevés realitása van a tényleges kibocsátásnak, és nem is világos, hogy a pénzügyér miért most dobta be az ötletet. Talán a recessziós félelmeket akarta enyhíteni, vagy az ötletre adott piaci reakcióra kíváncsi – vélik az elemzők.
A harmincéves kötvény hozama
2
százalék alá esett a másodpiaci kereskedésben
