Új inflációs stratégiára válthat az EKB is

Az Európai Központi Bank (EKB) – a Fedhez hasonlóan – változtathat azon, hogy miként definiálja az inflációs célját – jelentette ki Francois Villeroy de Galhau francia jegybankelnök, az EKB Kormányzótanácsának tagja. Az EKB várható lépései a Fed döntése után kerültek előtérbe: az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény a fix 2 százalékos inflációs célról áttér az átlagos inflációs célkövetési rendszerre. Amerikában az infláció többéves átlaga lesz az irányadó, így átmenetileg a 2 százalékot akár jóval meghaladó kiugrások is elfogadhatók maradhatnak a gazdaság élénkítését és a foglalkoztatottság helyreállítását célzó laza monetáris politika mellett. Villeroy szerint Jerome Powell Fed-elnök Jackson Hole-i beszéde a hosszú távú stratégia szempontjából kiemelkedő jelentőségű. A piac is úgy értékelte az elhangzott beszédeket, hogy a fejlett gazdaságok hosszú távon ultralaza monetáris politikára és nullához közeli jegybanki alapkamatokra rendezkednek be.

A Fed 2018-ban kezdte meg monetáris politikai keretrendszerének felülvizsgálatát, ennek egyik eredménye a Jackson Hole-i bejelentés. Az EKB 2020 januárjától folytat hasonló felülvizsgálatot, ennek lezárulása azonban csak az év végére várható. Az EKB a monetáris politikai stratégiát 1998-ban fogadta el, azóta csak egyszer, 2003-ban pontosította néhány elemét.

Philip Lane, az EKB vezető közgazdásza kifejtette, hogy a monetáris politikai stratégiába a felülvizsgálat során beépítik a koronavírus-válságra adott válaszok tapasztalatait. A felülvizsgálat elsődlegesen az árstabilitás kvantitatív megfogalmazására, a monetáris politikai eszköztárra, valamint a foglalkoztatás és a környezeti fenntarthatóság területeire összpontosít.

Az EKB eddigi legfontosabb mandátuma az infláció 2 százalék közeli, de azt nem meghaladó szinten tartása volt – ezt az euróövezeti infláció az elmúlt években jelentősen alulmúlta. Az alacsony fogyasztói árindex kezelése ugyanakkor teljesen más kihívás elé állítja a jegybankokat, mint amit a magas infláció követelt. A növekedési trend visszaesése miatt – amelynek hátterében részben a népesség öregedése áll –, valamint a pénzügyi válságból örökölt utóhatások következtében a kamatlábak Európában is alacsony szintre kerültek, leszűkítve ezzel a hatókört, amelyen belül az EKB és más jegybankok a monetáris politikát a hagyományos eszköztárral lazítani tudják.

Philip Lane kiemelte, hogy az EKB korábban nem alkalmazott ösztönzőket vezetett be a pénzügyi piacok stabilizálására a világjárvány idején, a válságkezelés második lépése pedig a jegybank monetáris politikájának olyan átalakítása, hogy az infláció középtávon a gazdasági növekedés szempontjából optimális szintre emelkedhessen.

Sokan úgy látják, hogy a magasabb infláció tolerálásának meghirdetése egy olyan világban, ahol a fejlett gazdaságok jegybankjai jóval az inflációs céljaik alatt vannak, jellemzően azt fejezi ki, hogy a döntéshozók mennyire elkötelezettek a gazdaságélénkítési programok mellett. A magasabb inflációs kiugrások elfogadása lehetőséget ad nagyobb gazdasági ösztönzők bevezetésére, ugyanis a gazdaság felívelése és a fogyasztás hirtelen élénkülése esetén elképzelhető, hogy 2 százalékot meghaladó mértékben indulnak majd felfelé az árak – noha ez most még nehezen elképzelhető, mivel a világjárvány visszaveti a gazdaságokat, és erősen korlátozza a bérek és az árak növekedését.