BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalódást keltett a J&J

A Johnson & Johnson teljes árbevétele – idei harmadik negyedéves eredményeiről szóló beszámolója szerint – 21,08 milliárd dollárra nőtt az előző évi 20,73 milliárd dollárról, amit a vállalat legnagyobb, gyógyszeripari egységének teljesítménye segített. Az egy részvényre jutó tisztított nyereség (EPS) 2,2 dollár lett, ez a 3,8 százalékos növekedés meghaladta az elemzők 1,98 dolláros becslését. A vállalat egymilliárd dollárral emelte a teljes évre vonatkozó profitvárakozását, amely 0,15 dollárt jelenthet majd a tisztított EPS-ben.

A J&J idén már másodszor módosította felfelé a prognózist, most éppen egy nappal azt követően, hogy bejelentette: felfüggesztette a koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután megmagyarázatlan egészségi probléma lépett fel az egyik tesztalanynál. A társaság részvényei az oltóanyag sorsával kapcsolatos befektetői aggodalmakra a nyitás előtti kereskedésben 1,7 százalékkal, 149,25 dollárra estek. Úgy tűnik tehát, hogy a vártnál jobb negyedéves jelentés helyett a befektetőknek most az a legfontosabb, hogy a vizsgálatok felfüggesztése mennyi ideig tart. A lépés körülbelül egy hónappal azután következett be, hogy az AstraZeneca egy hétre felfüggesztette a hasonló technológiát alkalmazó koronavírus-vakcinájának utolsó fázisú tesztjeit egy résztvevő megbetegedése miatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.