Az Amazon első negyedéves árbevétele az egy évvel korábbi 75,45 milliárd dollárról 108,52 milliárdra ugrott, meghaladva a Wall Street 104,42 milliárdos várakozását. A profit háromszorosára, 8,1 milliárd dollárra nőtt, ezzel immár sorozatban a negyedik negyedévben zárnak rekorderedménnyel, döntően a járvány előretörését követően meglóduló internetes vásárlásoknak köszönhetően. Mindez a Prime hűségprogram törzsközönségét 200 milliósra bővítette, ennyien élvezhetik az aznapi kiszállítás előnyeit és a cég egyéb kiemelt szolgáltatásait a fix éves csatlakozási díj fejében. Az Amazon már több lábon áll, sőt internetes felhőszolgáltatása, az Amazon Web Services (AWS) másfél évtized alatt évi 54 milliárd dolláros bevételt hozó üzletággá nőtte ki magát. A negyedévben innen 13,5 milliárd dollár bevétel származott, ami 32 százalékos éves növekedésnek felel meg, és 300 millióval veri a Refinitiv elemzői konszenzusát. Nem véletlen, hogy nyáron a visszavonuló cégalapító-vezérigazgató Bezos helyére épp az AWS-vezére, Andy Jassy érkezik, hogy növekedési pályán tartsa a vállalatóriást, amely a hagyományos kiskereskedelemben is erősíti jelenlétét, egyrészt a Whole Food Market élelmiszer-kereskedelmi lánc, másrészt a kassza nélküli automata fizetési rendszert alkalmazó kisáruházai révén. Az Amazon az egészségiparban is terjeszkedik, az online tanácsadást és orvosi ellátás kínáló üzletágát nagy munkaadóknak ajánlja lelkesen.
Eközben az Amazon dolgozóinak száma elérte a félmilliót. A cég gigantikus logisztikai bázisain rengeteg kritika éri a munkakörülményeket, s azt Bezos is elismerte, hogy vannak teendőik ezen a területen. Javíthat a helyzeten, hogy egymilliárd dolláros költséggel béremelést hajtanak végre a cégnél, amely továbbra is tízezrével toborozza a dolgozókat új raktárbázisaiba.
Az Amazon fő riválisa, az Alibaba meglepetést keltő hírrel szolgált azután, hogy negyedéves gyorsjelentésének eredetileg múlt péntekre beharangozott publikálását – indoklás nélkül – csütörtökre halasztotta. Úgy döntöttek, hogy a mintegy százfős topmenedzseri szint idei béremelését befagyasztják, s a nekik szánt összeget az alattuk lévő feltörekvő menedzseri szint premizálására fordítják. Így teljesíthetnek bármilyen jól a felső vezetők, anyagi motiváció csak a helyükre pályázóknak jut. A nem épp piackonform döntés hátterében a Pekingnek való megfelelési kényszert sejtik az elemzők. Az Alibaba és főképp a maradi gondolkodású kínai hatóságok nyilvános bírálata miatt pellengérre állított alapítója, Jack Ma ellen indított büntető hadjárat eddig a cégcsoporthoz tartozó Ant Group 37 milliárd dolláros tőzsdei bevezetésének lefújásában és egy 2,8 milliárd dolláros versenyhatósági bírság kiszabásában öltött testet, de a cégvezetés megtörésének folyamata még aligha ér véget. A bejelentésre 2,5 százalékos eséssel reagált az árfolyam, a befektetők attól tartanak, hogy a szokásos 5-10 százalékos éves béremeléstől megfosztott topmenedzserek nem lesznek érdekeltek a vállalati profit felsrófolásában. Az Alibaba 252 ezer embert foglalkoztat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.