Inflációs robbanástól tart a brit jegybank

A három évtizeddel ezelőtti fekete szerda időszakához hasonlította az emelkedő infláció teremtette gazdasági kockázatokat Andy Haldane, a Bank of England főközgazdásza. Azt mondta, a figyelmeztetés talán a jegybanki világban a legkomolyabb, amióta az elmúlt hónapokban a pandémiát félig-meddig leküzdő globális gazdaságban rég látott magasságokba kezdtek kúszni az árindexek. Óriási a bizonytalanság, hogy átmeneti vagy tartós trendekről van-e szó, amit jól illusztrál, hogy mennyire különbözőképpen reagáltak a központi bankok. Egy sor feltörekvő gazdaságban már kamatot emeltek, és a közeljövőben így tehet a magyar és a cseh jegybank is. A kínaiak és a lengyelek azonban hátradőltek, a Federal Reserve és az Európai Központi Bank pedig várakozó álláspontra helyezkedett – sőt az utóbbi még fel is gyorsította pénzteremtő eszközvásárlásait –, nem látva elég biztosnak a gazdasági kilábalást az elmúlt évek monetáris rekordlazításának visszafordításához. „Nagyon nehéz határozott képet összeállítani a nyár előtt, ami várhatóan az őszre való hosszú várakozással telik majd el, hogy meglássuk, megerősítést vagy cáfolatot nyer-e az infláció átmeneti jellege” – írta jegyzetében John Hardy, a Saxo Bank fő devizastratégája.

Ha a jegybankok túl sokáig várnak, annak nagy ára lesz – figyelmeztetett a New Statesman magazinban közölt írásában Haldane, fájdalmas brit tapasztalatokra emlékeztetve. A magas infláció az 1970-es és 80-as években a gazdaság küszködését okozta, 1992-ben pedig a font sterling összeomlását, a fekete szerdát. Haldane szerint a 20 százalékot is meghaladó inflációs ráták visszatérésétől nem kell tartani, de a tartósan magas szint kialakulása valós veszéllyé vált az elmúlt hónapokban, és súlyos ára lehet, ha a jegybankok túl későn reagálnak: „Túl sokáig várni azzal a kockázattal jár, hogy a kamatemelések nagyobbak és gyorsabbak lesznek, mint bárki várná vagy óhajtaná. Az a kockázat, hogy a túlhevülő gazdasági motorra kell rávágni a féket” – írta.

Az egyik globális kockázatot, a vállalatok költségeinek emelkedését a szárnyaló nyersanyag- és energiaárak, a beszállítási problémák és a hiányok miatt jól tükrözte, hogy Kínában májusban 2008 óta a leggyorsabb éves ütemben,

9 százalékkal megugrottak a termelői árak. A kínai jegybank azonban tegnap jelezte: nem aggódik, mert a költségemelkedést a cégek nem hárították át a fogyasztókra – legalábbis belföldön –, és a fogyasztói árindex csak 1,3 százalékkal emelkedett. Nem tükrözött aggodalmat a lengyel jegybank (NBP) közleménye sem a szerdai ülése után: bár az infláció náluk 4,8 százalékra gyorsult – jóval a bank 1,5–3,5 százalékos célja fölé –, a bank szerint átmeneti az emelkedés. Az NBP olyannyira nem szigorítana, hogy még azt is kilátásba helyezte: beavatkozhat a devizapiacon, ha a zloty további erősödése visszavesz a monetáris feltételek lazaságából.

Tegnap délután azonban újabb kérdőjel tűnt föl a láthatáron. Sokkal valószínűbbé vált, hogy június 15–16-i ülésén a Federal Reserve eszközvásárlásainak visszafogására ad jelzést, ugyanis a friss inflációs adatok szerint az árak a vártnál is jobban szaladtak fel májusban. A fogyasztói infláció éves rátája 13 éves csúcsra, 5 százalékra ugrott az áprilisi 4,2 százalékról, meghaladva a 4,7 százalékos konszenzust, a változékony élelmiszer- és energiaárakat kiszűrő maginfláció eközben 3 százalékról 3,8 százalékra gyorsult.