Nemzetközi gazdaság

Kína profitálna Biden villanyautós terveiből

A Joe Biden elnök által meghirdetett, zéró emisszióra fókuszáló motorizációs célt lelkesen fogadták Kínában is, beszállítói alapon látnak fantáziát az együttműködésben

A Donald Trump által kirobbantott amerikai-kínai kereskedelmi háború nem minden fronton szed áldozatokat, az autóipar ez alól üdítő kivételt képez, legalábbis beszállítói téren. A Joe Biden elnök által múlt csütörtökön meghirdetett, zéró emisszióra fókuszáló motorizációs célt – miszerint 2030-ra az Egyesült Államokban forgalomba helyezett új autók fele elektromos hajtású legyen –, lelkesen fogadták Kínában is, hiszen ezzel hatalmas felvevőpiac nyílik meg beszállítóik előtt. 

Fotó: Csapó Balázs

 

Akik persze most is jelentős szerepet játszanak Amerika járműiparában, de az elektromos autózás ilyen dinamikus ütemű elterjedésével fontosságuk ugrásszerűen nő majd. Elég arra gondolni, hogy csak az akkumulátorgyártás területén a kínai cégek együttes globális piaci részesedése megközelíti az 50 százalékot, lítium-termelésben pedig harmadikak a világon.

Zsang Hsziang, az Észak-kínai Műszaki Egyetem kutatója rámutatott, igen elsősorban a villanyautók értékének 30-40 százalékát képező akkumulátorok beszállítása jelenthet hatalmas üzletet, hiszen maga a kínai e-autók exportja egyelőre gyerekcipőben jár, mivel ami otthon eladható, az Nyugaton kevés kivétellel forgalomképtelen.

Az akkugyártás viszont világszínvonalú, az iparág tőkeerejére alapozva Amerikában is képes lenne nagyberuházásokra, ha ez az ára és feltétele a piacszerzésnek

– hangsúlyozta Zsang a Global Timesnek. Emlékeztetett, hogy a CATL és az EVE Energy már megvetette a lábát Európában, míg a CATL és a BYD a Teslának is szállít akkumulátorokat. Kína technológiai és felvevőpiaci előretörését jól példázza, hogy hétfői bejelentése szerint a Renault egy év után visszatér Kínába, és korábbi partnere, a Dongfeng helyett a Geely mellé száll be a hibrid hajtású járművek gyártásába. Később közös villanyautójukat is piacra dobják.

Az optimizmus azonban nem mindenkit hat át, számos elemző szerint a várható kínai nyomulást az amerikaiak piacvédelmi intézkedésekkel terelik moderált formába. Az sem véletlen, hogy a nyomasztó Kína-függés oldására az olyan amerikai lítium-bányászati óriások, mint az Albemarle hatalmas összegeket fordít a potenciális hazai lelőhelyek kiaknázására, bár ma még az önellátáshoz messze nem áll rendelkezésre elegendő nyersanyag.

Borulátó a Goldman

A Goldman Sachs a delta vírusvariáns negatív fogyasztási hatásaira hivatkozva 5,8-ről 2,3 százalékra vágta vissza a Kínra vonatkozó harmadik negyedéves, év/év alapú növekedési várakozását, egyszersmind az évzáró negyedévét 5,8-ról 8,5 százalékra húzta fel a járványkezelés remélt sikerét feltételezve. Végeredményben az éves GDP-bővülés 8,6 helyett 8,3 százalékos lehet a bankház szerint.

Joe Biden Kína Renault elektromos autózás
Kapcsolódó cikkek