Nemzetközi gazdaság

Mandulahiány fenyeget

Az aszály az ültetvényeket és az azokra beporzására használt méheket is negatívan érinti, így nem csak idén, de jövőre is gyenge lehet a világ mandulatermelésének 80 százalékát adó Kaliforniában a termés, miközben a kereslet egyre nő.

Az aszály és a beporzásra bérelt méhek ritkulásának hatására veszélybe kerülhet a világon előállított mandula 80 százalékát Kalifornia termése az idei és a következő évben is, miközben a tejhelyettesítő termékek piacán egyre nagyobb lenne az igény a csonthéjas termésre. Az AP hírügynökség szerint az államot sújtó aszály hatására számos farmer kényszerült termőterületének csökkentésére az idei évben.

Fotó: Robyn Beck / AFP

Az államban 1995 óta a mandulatermelés 168 millió kilóról a 2020-as, rekordot jelentő 1,4 milliárd kilóig nőtt, miközben a termőterület is rendkívüli mértékben, kevesebb mint 2 ezer négyzetkilométerről közel 6,5 ezer négyzetkilométerig – Pest megyénél valamivel nagyobb területig – növekedett. Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma (USDA) 

az idei évre májusban még újabb rekordot jelentő 1,5 milliárd kilós hozamot várt az államban, ám az aszály hatására ezt 1,3 milliárd kilóra csökkentette.

Az évi 6 milliárd dolláros iparág Kalifornia első számú mezőgazdasági exportja, a termés 70 százaléka az indiai, kelet-ázsiai és európai piacokon kel el. Becslések szerint azonban a vízigényes növény ilyen mértékű termelése fenntarthatatlan a klímaváltozás hatására egyre melegebbé és szárazabbá váló államban, ahol 

az ültetvények akár harmadát is olyan helyeke telepítették, melyek nem rendelkeznek megfelelő vízellátással.

Az aszály azonban nem csak az idei év termését korlátozza, hiszen az a beporzást végző méhekre is hatással van a Reuters riportja szerint. A szárazság ugyanis nem csupán Kaliforniát sújtja az Egyesült Államokban, hanem a méztermelés ötödét adó Észak-Dakotát és szomszédait, Dél-Dakotát, Montanát és Minnesotát is, mely államok közösen az amerikai méztermelés közel felét adják. A méz ára 15 és 20 százalék közötti mértékben nőtt az idén az országban.

A kevesebb méz azonban az országban található 2,7 millió méhkolóniát is gyengébbé teszi, aminek a méztermelésen túli hatása is van. 

A méhészek ugyanis a nyarat követően az ország enyhébb klímájú területeire szállítja a méheket, ahol azok bérbeporzást végeznek. A tevékenység 2020-ban 254 millió dolláros bevételt hozott a méhészeknek az országban.

A beporzást a mandulákkal kezdik, majd olyan gyümölcsök jönnek mint a cseresznye, a barack vagy az alma. A legyengült méhkolóniák az összes ilyen gyümölcs jövő évi termésére hatással lehetnek, rontva azok jövő évi hozamát. A kaliforniai mandulatermesztőknek 2,5 millió kolóniára van szükség a beporzás elvégzésére, ami a teljes amerikai állomány 88 százaléka, így a ritkuló állomány felverheti az árakat is. 

A beporzás a mandulatermesztés egyik legnagyobb költsége, 

ráadásul a legyengült kolóniák ronthatják is annak hatékonyságát, ami így alacsonyabb terméshez vezethet, miközben a mandulatej és egyéb egészséges ételek iránti igény egyre csak növekszik.

Egyesült Államok klímaváltozás méhek mandula
Kapcsolódó cikkek