Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak szerényen, 0,5 százalékkal, 384 ezerre nőtt világszerte az ipari robotok eladása, ám ezzel is rekordszintű, 3 millió ipari robot működött globálisan a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) által Frankfurtban kiadott World Robotics 2021 Report jelentés szerint. 

A nemzetközi szövetség azzal számol, hogy az idén jelentősen, 13 százalékkal, 435 ezerre nő az újonnan termelésbe kerülő ipari robotok száma a világon, jövőre pedig további mintegy 6 százalék bővülés várható.

Fotó: Daniel Josling / AFP

A tavaly munkába állított robotok száma egyes országokban részben attól is függött, hogy a pandémia után mikor indult el a gazdasági kilábalás. A járvány alakulásától függően Kínában a tavalyi év második negyedétől kezdett nőni az ipari robotok iránti kereslet, Észak-Amerikában ez a második fél évtől jelentkezett, Európában pedig valamivel később. 

Tavaly is Ázsia volt az ipari robotok legnagyobb piaca a világon, az új robotok 71 százalékát itt állították munkába, ami növekedés a 2019. évi 67 százalékhoz képest. A térségen belül messze listavezető Kínában 20 százalékkal, 168 400-ra emelkedett az új robotok száma a termelésben. Ekkora növekedést egy év alatt eddig még egyetlen ország sem ért el a világon. Kínában több mint 943 ezer ipari robot dolgozott tavaly, számuk az idén meghaladja az 1 milliót. 

Ugyanakkor Európában a munkába helyezett robotok száma tavaly már a második egymást követő évben csökkent, 8 százalékkal, 67 700-ra mérséklődött, különösen az autóipar kereslete csökkent, mintegy 20 százalékkal. 

Németországban, amely a világ öt nagy ipari robotpiaca Kína, Japán az Egyesült Államok és Dél-Kora után, tavaly mintegy 22 300 új ipari robotot vettek termelésbe. 

Az európai robotpiac legnagyobb szelete Németországé volt tavaly, 33 százalékkal, amelyet Olaszország követett 13 és Franciaország 8 százalékkal. 

Az ipari robotok második legnagyobb piaca Japán, az itt eladott gépek száma tavaly 38 653 volt, ez 23 százalékos csökkenés 2019-hez viszonyítva, és elsősorban az elhúzódó koronavírus-járvánnyal függ össze. Japánban tavaly 374 ezer ipari robot volt. 

Az amerikai kontinensen működő ipari robotok 79 százaléka az Egyesült Államokban található. A lista második helyezettje Mexikó 9, a harmadik pedig Kanada 7 százalékkal. 

Az Egyesült Államokban tavaly 8 százalékkal kevesebb ipari robotot állítottak a termelésbe, mint 2019-ben. Ezzel már a második évben jegyeztek fel csökkenést nyolc év töretlen növekedés után. Tavaly az amerikai autóipar 10 949 ipari robotot állított munkába, 19 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. 

Az IFR azzal számol, hogy az idén 13 százalékkal, 435 ezerre nő az újonnan termelésbe kerülő ipari robotok száma a világon, jövőre pedig további mintegy 6 százalék bővülés várható. 

Nemcsak az ipari vállalatok, de a pénzügyi szektor szereplői is az automatizált megoldásokban látják a jövőt.