A Toshiba enged a részvényesek nyomásának és három részre oszlik fel 2024 márciusától – írja a The Wall Street Journal. A lépés a hasonló ipari konglomerátum General Electric keddi bejelentését követi, mely szintén a szétválásban látja a jövőt.

A japán céget az elmúlt években több vihar is tépázta, így többek között a külföldi részvényesekre gyakorolt jogtalan nyomásgyakorlásról és az igazgatótanács elnökének eltávolításáról idén közzétett jelentés.

Fotó: Shutterstock

A tervek szerint az egyik új cég az infrastruktúrával, a másik az elektronikai eszközökkel, így többek között a csipgyártással foglalkozna, míg a harmadik tartaná meg a Toshiba nevet és jutna a vállalat részesedéséhez a flashmemóriával foglalkozó Kioxia Holdingsban és más eszközökben.

A lépés azonban így is kevésnek bizonyulhat a külföldi részvényesek elégedettségének megnyeréséhez, hiszen ők 

a céget egy magántőke-társaság számára adták volna tovább, mely valószínűleg agresszívabb lépésekkel darabolta volna szét a vállalatot. 

Noha a mostani döntés a GE keddi bejelentésére hasonlít, a három javasolt új cég továbbra is diverz tevékenységekkel foglalkozna, nyilvánvaló szinergiák nélkül.