A lista összeállításánál három szempontrendszer alapján mérlegelnek, amelyek az adóügyi információk transzparenciavizsgálata, a méltányos adóverseny biztosítása és az OECD által kidolgozott BEPS-adóelvek megfelelő alkalmazása.

A Seychelles-szigetek, illetve további két karibi sziget, a Dominikai Közösség és Anguilla – a tanáccsal együttműködve – elkötelezték magukat a nemzetközi adósztenderdek bevezetése mellett a transzparencia és információcsere terén, ezért idén októberben lekerültek a feketelistáról

– ismertette Bővíz Ferenc, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.

Azonban, mivel ezek az országok még nem teljesítik az összes minimumfeltételt, a „szürkelistára” kerültek.

A módosítások után a következő 9 állam maradt a feketelistán:

Amerikai Szamoa, Fidzsi, Guam, Palau, Panama, Szamoa, Trinidad és Tobago, Amerikai Virgin-szigetek és Vanuatu.

Fotó: Shutterstock

A szürkelista is módosult

Az EU Tanácsa a feketelista mellett összeállított egy úgynevezett szürkelistát is, ahol azok az országok kapnak helyet, amelyek még nem felelnek meg az EU adójogi sztenderdjeinek, ugyanakkor már vállalásokat tettek a minimumelvárásoknak megfelelő adójogi módosításokra.

A három javuló tendenciát mutató államon kívül a lista további országokkal bővült:

Costa Rica, Hongkong, Észak-Macedónia, Katar, valamint Uruguay is felkerült rá.

Míg Észak-Macedónia kötelezettséget vállalt a preferenciális adórendszerének módosítására vagy eltörlésére 2022 december 31-ig, addig a többi szürkelistán lévő állam a territorális adórendszer módosítását tűzte ki célul annak érdekében, hogy elkerülje külföldi jövedelme kettős nem adóztatását.  A fentieken túl a tanács Ausztráliát, Eswantinit (Szváziföld) és a Maldív-szigeteket azonban eltávolította a listáról.

A listákat évente kétszer vizsgálják felül és módosítják aszerint, hogy az országok teljesítik-e a jogszabály-módosítási vállalásaikat, illetve adórendszerük megfelel-e a nemzetközi adóelkerülési minimumelvárásoknak

– mutatta be a besorolási gyakorlatot Póczak Ferenc, a Deloitte adóosztályának partnere.