A globális ellátási láncokban tapasztalható zavarok még legalább a jövő nyárig fennmaradnak – legalábbis erre számítanak a kiskereskedők többek között Németországban és az Egyesült Államokban. 

A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérésének eredménye szerint az ágazat átlagos véleménye, hogy még legalább tíz hónapig kell nehézségekkel megbirkózniuk. „Egy sor termékből korlátozott lesz a kínálat a karácsonyi időszakban, és még jóval utána is” – foglalta össze az eredményt a VG-nek is eljuttatott közlemény szerint Klaus Wohlrabe, az intézet kutatási vezetője. A kiskereskedők között a kerékpárt forgalmazók a legpesszimistábbak, ők még 18 hónapig számítanak ellátási gondokra, míg a bútorkereskedők 12,5, a játékboltok 11, a barkácsáruházak 13 hónap múlva remélik a helyzet normalizálódását. Némi javulás azonban már így is tapasztalható, ugyanis a beszerzési nehézségekkel szembesülő vállalatok aránya 74 százalékról 60-ra esett vissza a megkérdezettek körében, ezen belül a kerékpár-forgalmazóknál százról 89,6, a barkácsáruházaknál pedig 98,9 százalékról 83,5-re. „Ezek azonban még mindig roppant magas számok, a logisztika globális szinten nincs szinkronban a kereslettel, sok szállítmány jelentős késéssel érkezik Németországba” – hangsúlyozta Wohlrabe. A gondok tükröződni fognak az árakban is a karácsonyi szezonban, a német cégek jelentős része már bejelentette, hogy áthárítja a költségek egy részét a fogyasztókra.

Fotó: NIGEL TREBLIN / AFP

Az amerikai kiskereskedők szervezete (National Retail Federation – NRF) sem számít arra, hogy egyhamar javulni fog a helyzet a nyugati parti kikötőkben, amelyek az Ázsiából érkező 40 százalékát kezelik, és ahol hatalmas elmaradás halmozódott fel. A hónap elején 73 konténerszállító várt kirakodásra a Los Angeles-i és Long Beach-i kikötőnél, és az átlagos várakozási idő már októberben két hétre nőtt. Ráadásul a kirakodott konténerek további heteket várnak a dokkokban is továbbszállításra a rakodómunkás- és sofőrhiány miatt. Megoldást a teherhajók átirányítása sem jelentene, mert szinte minden amerikai kikötőben hasonló problémákkal küzdenek, ráadásul a konténerszállítók nagy része nem is fér át a Panama-csatornán. „Úgy tűnik, a fennakadások még 2022 jelentős részében is folytatódni fognak, és akkor a koronavírus esetleges újabb járványhullámairól még nem is beszéltünk” – figyelmeztetett Ben Hackett, a jelentés egyik szerzője.

A fogyasztók egy része is tisztában van azzal, hogy az ellátási problémák miatt nehéz és az idő előrehaladtával egyre drágább lehet a karácsonyi ajándékok beszerzése, ezért sokan nem is várnak vele. A Barclaycard friss felméréséből kiderül, hogy a britek harmada változtat emiatt a vásárlási szokásain, és közülük legalább minden második a szokásosnál hamarabb elkezdi a bevásárlást. Ez az online kiskereskedelmi statisztikákban is meglátszik, a játékok és gyerekholmik forgalma például már októberben 38,4 százalékkal nőtt a járvány előtti, 2019-es időszakhoz képest. A kiskereskedelmi szövetség (British Retailer Consorcium – BRC) és a KPMG adatai szerint a gyorsuló és a növekvő rezsiköltségek, elsősorban az energiaárak folyamatos emelkedése egyelőre nem fogta vissza a britek vásárlási kedvét. „A szépségápolási adventi naptárakat pillanatok alatt elkapkodják a polcokról, és gyorsan nő a karácsonyi cikkek iránti kereslet az interneten is” – idézte a Sky News Helen Dickinsont, a BRC vezérigazgatóját.

Fotó: Fabian Strauch / AFP