Legalább 15, amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító hajó jelentett be célállomásként nyugat-európai kikötőket csütörtökön a szerdai 10 hajó után 

– írja a Bloomberg. Emellett további 11 olyan amerikai LNG-szállítmány indult útnak, amelynek célállomását egyelőre nem jelentették be, ám amelyek szintén Európa felé tartanak.

A földgáz árfolyama a növekvő szállítmányokra tekintettel az irányadó holland tőzsdén az elmúlt két héten először esett 100 euró alá megawattóránként, miután a csütörtöki 23 százalékos visszaesés után újabb 26 százalékkal, 98,58 euróra csökkent. A meteorológia is enyhébb időt jelez január elejére, mint korábban, ami szintén lefelé nyomta az árakat.

LNG-tanker kifutás előtt; Fotó: Shutterstock

Ennek ellenére Európa továbbra is az elmúlt évtizedek legsúlyosabb energiaválságát nyögi, 

a gázárak idén több mint ötszörösükre emelkedtek, ami felpörgette az inflációt is. 

Az energiaintenzív iparágakban pedig sok cég volt kénytelen visszafogni a termelést.

A nyugat-európai gáztárolókat mindössze 58 százalékos mértékben töltötték fel eddig, miközben pénteken már negyedik napja nem érkezett üzemanyag Oroszországból Németországba az egyik fő útvonalnak számító Jamal-vezetéken keresztül.

Oroszország arra számít, hogy a gázárak jövőre is magas szinten maradnak 

mondta ezzel kapcsolatban szintén pénteken Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, hogy a hosszú távú gázszerződések jelenthetnék a megoldást.

A Gazprom a Bloomberg szerint teljesíti ugyan szerződéses szállítási kötelezettségeit Európába, ugyanakkor hónapok óta nem kínál fel további tételeket az azonnali piacon év végi vagy jövő év eleji szállításra.