BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A román jegybank tovább emelkedő inflációt jósolt és kamatot emelt

A múlt heti lengyel kamatemelés után szigorított a román jegybank is. A mai negyed százalékpontos emelés után is Romániában volt a legkevesebb kamatemelés a régióban, mióta a Magyar Nemzeti Bank a nyáron elindította a sorozatot.

A várakozásoknak megfelelően negyed százalékponttal két százalékra emelte irányadó kamatát a román jegybank (BNR). A múlt héten Varsó nyitotta a világ és a közép-európai régió idei kamatemeléseit, 50 bázispontos szigorítással, és várhatóan folytatja a tavaly megkezdett emeléseket Budapest és Prága is.

Fotó: Shutterstock

A román lej már az emelés előtt erősödött, tandemben a régió többi devizájával, miközben a dollár az euró keresztben továbbra is az 1,13-as pszichológiai szinttel gyürkőzik, és ezzel egyelőre nem helyez nyomást a feltörekvő piaci fizetőeszközök árfolyamaira. A lej a vártnak megfelelő szigorítás után kicsit visszavonult és 4,946 körül kereskedett, erősebben a sokszor keresztezett 4,95-ös szintnél és a november végén 4,965 felett megütött negatív árfolyamrekordnál.

A hétfői lépéssel együtt is, a BNR – amely a régiós központi bankoknál jobban hagyatkozik a kamat helyett likviditási eszközökre –, messze kevesebbet emelt irányadó kamatán, mint a többi közép-európai jegybank,

bár a fő rátája csak negyed százalékponttal marad el a lengyel irányadó kamat mögött. (A cseh 3,75 százalék, a magyar 2,4, de az MNB esetében az effektív kamat a jóval magasabb 4 százalékos egyhetes betéti ráta.) A kamatemeléssel együtt a BNR 75 bázispontról egy százalékpontra szélesítette az irányadó ráta körüli kamatcsatornát, növelve mozgásterét, és ígéretet tett rá, hogy keményen kontroll alatt tartja a piaci likviditást.

A régió jegybankjai azért tornázzák felfelé kamataikat, hogy szembeszálljanak a tavaly felszökött inflációval. A legmagasabb éves áremelkedést, 8,6 százalékot, Lengyelországban jelentették, decemberre. Novemberben 7,8 százalék volt a lengyel és a román infláció is, Bukarestben pénteken közlik a decemberi adatot.

Közleményében a BNR azt jósolta, hogy a következő hónapokban tovább emelkedik az infláció a kínálati fennakadások miatt, meghaladva a bank novemberi előrejelzéseit, és tovább távolodva az 1,5-3,5 százalékos célsáv felső szélétől, miközben az áremelkedéseket fékező kormányzati intézkedések ellenére a vártnál gyorsabban emelkednek az áram-, földgáz- és feldolgozott-élelmiszer-árak. Előretekintve, a lelassuló gazdaságban jelentős bizonytalanságot okoz a felpörgő járvány és a kormányzati költségvetési politika alakulása – figyelmeztetett a bank. 

A román kamatemelések folytatódására számít James Reilly, a Capital Economics közgazdásza. "Miközben az infláció magasan a központi bank célja felett marad a  következő hónapokban, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig magas, és a deviza várhatóan tovább gyengül a rekord gyönge szintekről, a BNR növekvő nyomás alá kerül, hogy agresszívebben emelje a kamatokat" - írta jegyzetében az elemző. A következő üléseken is negyed százalékpontos szigorítások jöhetnek, amelyek 2022 közepére 3 százalék környékére viszik az irányadó kamatot, de egyértelműen az a kockázat, hogy még nagyobb kamatemelések következnek - vélte. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.