BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődhullámhoz vezethet a kormányzati mentőcsomagok kivezetése

A kelet-európai régió cégeinek 39 százaléka tart attól, hogy a kormányzati mentőcsomagok várható kivezetésével több lesz az idén a csőd – közölte az Atradius hitelbiztosító szerdán 1400 magyar, lengyel, cseh, szlovák és török vállalat megkérdezésével készült elemzése alapján.

Az elemzés szerint Kelet-Európa jobban teljesített tavaly, a pandémia második évében a nyugat-európai vállalatok szerint a számláik 53 százalékát a határidő után egyenlítette ki a vevő. A kontinens nyugati felén jóval több adósságot kellett leírniuk a vállalatoknak (10 százalék).

A magyar cégek arról számoltak be, hogy tavaly a régiós átlaghoz képest nagyobb mértékben csökkent a késve fizetett, hazai számlák aránya, 46 százalékról 34 százalékra. Így a vállalatok a térségben és Magyarországon is szívesen hiteleznek a vevőiknek.

Fotó: Shutterstock

Hitelbiztosítás a követelések védelme érdekében

Az elemzés szerint tavaly a régióban a vállalatok 56 százaléka hitelbiztosítással védte a likviditását. Ez a megoldás Szlovákiában volt a legnépszerűbb, ahol 72 százalék kötött hitelbiztosítást, a második helyen pedig Törökország állt 68 százalékkal. Magyarországon a legtöbb cég (66 százalék) a belső erőforrásaira támaszkodva menedzselte a halasztott fizetéses ügyleteit, és ideális esetben előre tartalékot képezett a hitelezési veszteségekre. 44 százalék számolt be arról, hogy a korábbinál többet kellett foglalkoznia a kintlévőségei behajtásával. A vállalatok 45 százaléka azt mondta, hogy romlott a számlái forgási sebessége (DSO), vagyis lassabban jutott hozzá a pénzéhez, mint az előző évben.

A késedelmes eladásokat tekintve Törökország vezeti a listát 54 százalékkal, ahol a kkv-k (44 százalék), a gyártóipar (44 százalék) és a vegyipar (48 százalék) vállalatai hajlamosak a leginkább a késve fizetésre. Csehországban volt tavaly a legnagyobb a behajthatatlan követelések aránya (8 százalék), míg 2019-ben ez még csak 4 százalék volt.

A lejárt számlák 56 százalékát Szlovákiában lassabban sikerült behajtani, mint előzőleg, míg a romániai cégek 56 százaléka nem tapasztalt eltérést a lejárt követelések kifizetésében. A magyar cégek több mint egynegyede (26 százalék) hamarabb tudta behajtani a követeléseit, mint 2019-ben.

Vegyes várakozások 2022-re

A felmérésben résztvevő kelet-európai cégek 73 százaléka növekedést vár az idei évre, és cégek fele (51 százalék) bízik abban, hogy ennek nyomán javulnak majd a fizetési szokások is. Ugyanakkor a következő félévre a cégek 44 százaléka a számlák forgási sebességének romlásától tart, itt a szlovák és a cseh vállalatok a leginkább pesszimisták. A lengyel válaszadók 21 százaléka és a magyar vállalatok 20 százaléka ebben javulást remél.

A térség vállalatainak több mint fele (53 százalék) a koronavírus járványt elhúzódását tekinti az első számú kockázatnak. A szlovák, bolgár és cseh cégek a saját gazdaságaik állapotát is kockázatosnak tartják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.