Az ünnepek elmúltával a kiskereskedelem számára talán kevesebb problémát jelentenek a koronavírus-járvány miatt kialakult zavarok a globális ellátási láncokban, és némileg bizakodóbb az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve is. A Fed új indexe szerint bár még mindig nagyon erős, de októberben és novemberben már némileg enyhült a nyomás, az elemzők többsége azonban attól tart, hogy a javulás csak ideiglenes, és a helyzet az idén sem fog jelentősen javulni. Különösen, mivel az omikron variáns hatását egyelőre még nem lehet teljeskörűen megbecsülni, egyelőre csak annyi biztos, hogy szélsebesen terjed világszerte, és tovább súlyosbítja a munkaerőhiányt a kikötőkben és tranzitcsomópontokon. 

Fotó: BERND THISSEN / AFP

Többek között az Egyesült Államokban ez már a teljes ellátási láncban érezhető – nyilatkozta a CNN-nek Martin Dixon, a Drewry tanácsadó cég igazgatója. Az mindenesetre jó hír a megrendelőknek, hogy novemberben 25 százalékkal csökkent egy szabványkonténer szállításának a költsége Ázsiából Észak-Amerika nyugati partjára, és azóta nem is mozdult el lényegesen erről a szintről. A növekedés majd a februári kínai újév előtt indul meg ismét, amikor a megrendelők felkészülnek a gyárak leállására, de Judah Levine, a nemzetközi árufuvarozással foglalkozó Freightos Group vezető elemzője szerint valószínűleg nem érik el a korábbi csúcsot. Ő is azzal számol azonban, hogy

„a visszatérés a normálishoz” lassú folyamat lesz, és alighanem eltart a jövő év végéig.

Az ellátási zavarok miatt vegyes képes mutatott novemberben Európa legnagyobb gazdasága is. A várt egy százalékos növekedés helyett 0,2 százalékkal csökkent az ipari termelés Németországban az előző havihoz képest, és 2,4 százalékkal éves bázison a szövetségi statisztikai hivatal friss adatai szerint. Az ugyanakkor a várt 0,2 százalékos visszaesés helyett októberhez képest 1,7 százalékkal, 125,73 milliárd euróra ugrott. Az alapanyaghiány némileg enyhülni látszik az építőiparban is, az Ifo felmérése szerint az év végére 34,5 százalékról 31,3 százalékra csökkent az ellátási problémákról beszámoló vállalatok aránya, bár ez még így is kivételesen magas.

Fotó: XIAO YIJIU / AFP

A fennakadások miatt egyébként a kínai áru egy része ismét vonaton érkezik Európába, mert a sok vállalat így próbálja csökkenteni a szállítási költségeket vagy időt.

Franciaországba például öt éve naponta átlagosan nyolc tehervonat érkezett Kínából, most 18-20. A konténerek vonaton húsz nap alatt jutnak el a célállomásra, ha minden jól megy, míg tengeren az utóbbi időben tapasztalt fennakadások miatt ehhez akár hetven nap is kellhet. Így elsősorban az időérzékeny és romlandó árut küldik vasúton, amellyel azonban a kapacitás a fő probléma, hiszen a nagy tengerjáró hajók nagyjából húszezer, egy vasúti szerelvény viszont csak pár tucat konténert képes szállítani. A forgalom felfutását jól mutatja, hogy hivatalos kínai adatok szerint tavaly rekordot jelentő 15 ezer tehervonat tette meg az utat, ami 82 százalékos növekedés 2019-hez képest, és összesen 1,46 millió konténert szállítottak vasúton Európába.