BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A világ legjobb devizái között a forint

Két hónappal ezelőtt még nem sokan fogadtak volna arra, hogy az év elején a világ egyik legjobban teljesítő devizája lesz a forint, azóta sok minden változott, egyre azonban a következő hónapokat tekintve ne számítsunk: nyugalomra. A nemzetközi pénzügyi és geopolitikai környezet rendkívül bizonytalan maradt.

Az év eddig eltelt heteinek devizamozgásait összesítve szinte alig van a világon deviza, amely jobban teljesített volna a dollár ellenében a forintnál. Erősödött a hozzánk leghasonlóbb adottságokkal rendelkező közép-európai országok fizetőeszközeivel szemben is, amelyeket az euróval szembeni árfolyamukkal szoktak mérni. A régiós devizák jó teljesítményének alapvető oka a bizalom, hogy a kilábalóban lévő közép-európai gazdaságok elkerülik a túlfűtöttséget, a forint túlteljesítéséé pedig, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kormány a vártnál fegyelmezettebben tartotta a monetáris, illetve a költségvetési politikát – vélik az elemzők.

Elképesztő emelkedésen van túl a forint

A múlt év végéhez mérten a forint szerda délelőttig 3,8 százalékot erősödött az euróval szemben, majd az akkori 355,85-ös szint után a 354 alá is benézett. A cseh korona 2,4, a lengyel zloty pedig kevesebb, mint egy százalékot erősödött, miközben a lej stabil maradt a rekord gyenge szintek közelében. Tavaly év vége felé még a forint is a 370-en túli rekord gyenge szinteket döngette, és a zloty is 12-éves mélypontokon járt a 4,72-n túl. Azóta azonban lényeges változás történt, amit jelez, hogy az MNB múlt héten közzétett ábrakészlete szerint januárban elképesztő mértékben megugrottak a külföldiek spekulatív pozíciói a forint mellett.

Nem is tudom, láttam-e már ebben ekkora emelkedést – mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.

Bár az MNB már nyár óta emelgette kamatait – amiben az Atlanti-óceán mindkét oldalán felszökő inflációval küzdve követte a többi régiós jegybank is –, a megelőző hónapokra még inkább a forint elleni spekuláció volt a jellemző. Az év végére azonban az effektív kamattá változott egyhetes betéti ráta hetenkénti emelgetésével olyan magas szintet ért el, hogy egyre drágábbá vált a forint ellen játszani.

Fotó: Shutterstock

 

Év végére 345 forint lehet az euró

Hasonló folyamat zajlik a régióban is – a cseh jegybank a várakozások szerint csütörtökön emel ismét kamatot –, előretekintve pedig az az optimizmus táplálhatja a régiói devizái iránti keresletet, hogy az év közepe felé az infláció enyhülésével eljuthatnak a pozitív reálkamatokig, illetve a globális szállítási nehézségek enyhülésével javulhatnak a régióban a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérlegek. Emellett Magyarországon a költségvetés is fegyelmezettebb maradt a közelgő választások ellenére a félelmeknél. 

Az áprilisi magyar és francia választások közeledtével a forint és az euró vásárlói is óvatosabbakká válhatnak, profitrealizálás is következhet, ami mindkét deviza árfolyamában okozhat visszavonulást - Virovácz Péter szerint akár a 365-370-es sávba is -, utána azonban ismét erősödés következhet. Átmeneti stabilizálódás után 355-365 között, a forint már a második félévben a 350 felé indulhat Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint is. Az év közepére 350-es, az év végére 345-ös árfolyamot jövendölt a Bank of America friss jegyzete, és a forint erősödésére számít az idén Marek Drimal, a Société Générale régiós stratégája is, bár felhívta a figyelmet arra is, hogy nyomást okozhat a devizán az orosz-ukrán konfliktus, amit azonban szerinte az MNB ellensúlyozna kamataival. 

 

Ez akaszthatja meg a forint erősödését

Mindezeken felül is számos döccenő sorakozik a régiós devizák és a forint útján a következő hetekben-hónapokban az elemzők szerint. Már az Európai Központi Bank csütörtöki ülése is okozhat felbolydulást a devizapiacokon, amennyiben túl szigorú, vagy túl engedékeny hangvétellel reagál az eurózóna kiábrándító januári inflációs adataira, amelyekhez jelentős részben Európa energiaproblémái vezettek. 

Február 16-án tesztelheti a forintot az Európai Bíróság ítélete a Magyarországnak és Lengyelországnak járó pénzügyi forrásokról. Ami az időnként a devizapiacokon is hullámokat vető európai politikai harc hatását illeti, az eheti tesztet jól vette a forint: az Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin találkozóit általában övező erőteljes politikai támadások ezúttal elmaradtak, és a moszkvai megbeszélések hírei a gázellátás biztonságának javításáról még erősítették is a forintot. 

Újabb kilengéseket okozhat a feltörekvő gazdaságok devizái számára is, amikor márciusban a Federal Reserve megkezdi kamatai emelését, ezt követően azonban kedvezővé válhatnak számukra a feltételek - írták jegyzetükben a Bank of America közgazdászai.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.