Emmanuel Macron csütörtökön atomerőmű-építési programot jelent be – mondták újságíróknak a francia elnöki hivatal nevük elhallgatását kérő munkatársai.  A nukleáris energia – és a földgáz – hosszútávú alkalmazásáról nagy vita folyik az európai uniós tagállamok közt, Németország például idén bezárja utolsó három atomerőművét. A franciák azonban újakat építenének – jelentette a Bloomberg.

Az áprilisi választásokra készülő Macron azért kötelezné el magát az atomenergia mellett, mert a karbonsemlegességre törekvő Európában a hagyományos energiaforrások háttérbe szorulása közben nő a kereslet az áramra, és 2035-től el kell kezdeni kiváltani az elöregedő francia atomerőműveket.

Fotó: JEAN-MARC BARRERE / AFP

Az 56 nukleáris reaktort működtető  Électricité de France (EDF) közlése szerint egyébként atomenergia-termelése idén 1990 óta nem látott szintekre csökken, ami hozzájárult, hogy az orosz-ukrán válság miatt amúgy is felszökött európai áramárak még tovább emelkedtek a héten. Franciaország és Európa évtizedek óta a legnagyobb energiaválságba sodródott.

Macron a mai hírügynökségi jelentés szerint azt is hangsúlyozni kívánja, hogy az ország rövid távon fel kívánja gyorsítani a szél- és a termelését segítő fejlesztéseket. 

Az új atomerőművek építéséhez szükség van a francia kormány biztosította finanszírozásra és garanciákra - idézte Macron munkatársait a hírügynökség.