Az OCCRP Suisse Secrets kutatásából kiderült, hogy a csődbe ment ukrán mezőgazdasági vállalat, a Mriya Agro Holding tulajdonosai, a Guta család több mint 100 millió dollárt sikkasztott és utalt át Cipruson és Svájcon keresztül offshore fedőcégek számláira. Szakértők szerint a gyanús pénzmozgás feltűnhetett volna a pénzintézeteknek és a nemzetközi befektetőknek.

A Mriya felszámolása során kiderült, hogy 2011 októbere és 2013 decembere között több mint 100 millió dollárért vásárolt be nyolc ciprusi fedőcég részvényeiből, annak ellenére, hogy a vállalatok vagyona mindösszesen 12 ezer dollár volt. A befektetésekből származó jövedelmet pedig nyolc, a Brit Virgin-szigeteken (BVI) bejegyzett vállalatnak utalták ki, amelyek a bírósági dokumentumok szerint mind a Guta család tagjainak tulajdonában voltak. Nagyrészt ez a csalás az oka annak, hogy 2014-re teljesen kisemmizték a Mriyát. Ton Huls, a cég korábbi pénzügyi igazgatója szerint a bankoknak észre kellett volna venniük, hogy az alapokat a Mriyától, egy nagy tőzsdén jegyzett társaságtól, szintén a család tulajdonában lévő kis fedőcégekhez mozgatják át.

A holdingot éveken át egy kis családi vállalkozás sikertörténeteként tartották számon, amely Ukrajna egyik legnagyobb mezőgazdasági társaságává nőtte ki magát. 1992-ben Ivan Guta és felesége, Klavdiya alapította, miután az ukrán kormány 50 hektár szántót adományozott a házaspárnak Nyugat-Ukrajnában. A 90-es években az ukrán és orosz fekete-tengeri flottákkal szerződtek burgonyaszállításra, majd Gutas fiai, Andriy és Mykola is csatlakoztak az üzlethez. Földterületük 2012-re meghaladta a 300 ezer hektárt, azaz nagyobb területen ültethették a búzát, kukoricát és burgonyát, mint maga Luxemburg. Huls szerint azonban túlzók a számok, a 160 ezer hektár reális.

Fotó: Bloomberg / Vincent Mundy/Bloomberg via Getty Images

Soha nem találták meg azt a 300 ezer hektárt, amelyről az előző vezetés beszélt– tette hozzá.

Robbanásszerű növekedése akkoriban azonban felkeltette a nemzetközi hitelezők figyelmét. 2010 óta a Világbank Nemzetközi Pénzügyi Társasága (IFC) három alkalommal folyósított kölcsönt legalább 175 millió dollár értékben, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) pedig 24,1 millió dollárral támogatta a vállalatot. Emellett az exporthitel-ügynökségek, például az Egyesült Államok Export-Import Bankja és a dán EFK hitelezték a holding amerikai és dán gépészeti beszerzéseit. 2014. augusztus 1-jén azonban a cég meglepte a piacot, amikor kiderült, hogy nem fizetett kötvénykamatokat. A Cipruson bejegyzett vállalatot 2014 végén csődeljárás alá helyezték.

Később a kereskedelmi bankokkal, befektetési társaságokkal és nemzetközi pénzügyi intézményekkel szembeni adósságának összértékét 1,28 milliárd amerikai dollárra becsülték. Az ukrán Millennium Capital befektetési ház már 2012 júliusában „Túl szép, hogy igaz legyen” címmel közzétett egy jelentést az üzleti tevékenységükről. Elemzők szerint a társaság 2008 óta szokatlan költségcsökkentésről számolt be, felfújta a termelési számokat, megkérdőjelezhető földbérletvásárlásokban vett részt, és kétes kapcsolatban állt a társult cukorgyárakkal. Meglepő módon azt, hogy a cég manipulálta a számokat, a hitelezői nem vették észre. Ráadásul hat hónappal a nemteljesítés előtt az IFC igazgatótanácsa még jóváhagyott egy 65 millió dollár értékű kölcsöncsomagot a vállalatnak.

A Suisse Secrets elemzés szerint a Guta család tagjai 2008 novembere és 2013 decembere között 13 vállalati és három magánszámlát nyitottak a Credit Suisse-nál. A legnagyobb egyenlegű Mriya vállalati számlát (körülbelül 243 millió dollár) öt alkalommal használták fel a ciprusi fedőcégek részvényeinek vásárlására. A számlát csak utalásra használták: 2011. december 19-e körül például 37,9 millió dollár jelent meg rajta, majd napokkal később 21 milliót fizettek ki két saját tulajdonukban lévő BVI-vállalatnak. Hasonló minta látható két évvel később, amikor 2013 decemberében egyetlen napon 7,9 millió dollár érkezett a számlára, majd el is utaltak 8 milliót két részletben a család tulajdonában lévő BVI-fedőcégnek.

Fotó: Vincent Mundy/Bloomberg via Getty Images

A Svájcot elhagyó összegek többsége a Bank of Cyprusnál vezetett számlákra került át. A nyolc tranzakció közül csak az utolsó követett más utat: 30 millió dollárból 8 milliót a Lett Regionális Befektetési Bank rigai számlájára utaltak. A lett bank nem válaszolt az újságírók megkereséseire. Több tranzakcióhoz nem tartozott igazoló dokumentum, ami kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Credit Suisse és a Bank of Cyprus végzett-e átvilágítást az átutalások feldolgozása során.

Csalást követett el a cég. A bankoknak kérdéseket kellett volna feltenniük – mondta a Mriya korábbi pénzügyi igazgatója.

A részvényeladási szerződések szinte teljesen azonosak voltak, és esetenként a teljes díjat előre kellett fizetni, ami ,,egyáltalán nem jellemző az ilyen ügyleteknél” – nyilatkozta. A BVI-cégekkel kötött tranzakciók egy szélesebb körű visszaélési minta részét képezték, amely valójában lényegesen többe kerülhetett, mint a ciprusi részvényekért fizetett 100 millió dollár.

A Guta család mintegy 220 millió dollárt sikkaszthatott – mondta Huls.

Több ciprusi fedőcéget ingatlanvásárlásra használtak. Az egyik offshore vállalat 2010-ben 3,3 millió euróért vásárolt ingatlant egy bajor síközpontban. A házat a Deutsche Welle 2018-ban „a német piac legdrágább otthonának” nevezte. 2016-ban egy másik ciprusi vállalat, a Zapatoustra Holdings Limited – amelynek tulajdonosa Mikola Guta felesége – a Villa Glory nevű luxusrezidencia tulajdonosa lett. Ezenfelül még 2008-ban Spanyolországban is vett ingatlant 2,9 millió euróért a Gibrion Limited, egy ciprusi fedőcég, amely 2012-ben hat hónap leforgása alatt több mint 97 millió dollárhoz jutott a Mriya Credit Suisse és Bank of Cyprus pénzintézeteken keresztül.

A Mriya felszámolói a hitelezők nevében 2018-ban pert indítottak a Guta család ellen, több mint 100 millió dollár kártérítést követelve. Vádat emeltek továbbá a csalásban érintett nyolc ciprusi cég, a BVI-ben működő vállalataik, a Mriya korábbi vezetői, valamint két ciprusi adminisztratív szolgáltató és egy ciprusi ügyvédi iroda ellen. 2020-ban több mint 48,5 millió dolláros kártérítési pert indítottak a Bank of Cyprus ellen, amire válaszul 2021 októberében a Ciprusi Központi Bank 277 ezer eurós bírságot szabott ki a pénzintézetre. A felszámolók elmondták, hogy szükség esetén a svájci bankkal szemben is készek jogi lépéseket tenni.

Annak ellenére, hogy a Guták állítólagos bűncselekményeinek listája egyre csak bővült, egyelőre egyetlen családtagot sem helyeztek vád alá. A vállalatuk összeomlása óta Svájcban élnek, és bár 2019-ben a ciprusi hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki ellenük, a kiadatás továbbra is függőben van.