Az Intel amerikai chipgyártó vállalat 2021 februárjában csábította vissza Pat Gelsingert a vezérigazgatói székbe. Előtte 8 évig a VMware szoftver céget vezette, ahol majdnem megduplázta a vállalat eladásait. Az Intel bízik benne, hogy Gelsinger tapasztalata és képességei ismét a csúcsra tudja repíteni a vállalatot, ami egyre inkább lemarad a dél-koreai Samsung Electronics és a tajvani Semiconductor Manufacturing mögött.

Gelsingert egy nagyjából 180 millió dolláros fizetési csomaggal hívta vissza az Intel

írta meg a Fox Business. Ennek nagy részét akkor kapja meg, ha a vállalat részvényárfolyama jelentős javulást mutat a következő években. Pat Gelsinger ezzel a második legjobban fizetett vállalatvezető az S&P 500 vállalatainak vezérigazgatói között.

Őt egyedül a Discovery vezérigazgatója David Zaslav előzi meg 246,6 millió dollárral.

A lista harmadik helyén az Apple feje, Tim Cook áll 100 millió dolláros fizetéscsomaggal.

Fotó: Bloomberg

Gelsinger javadalmazása túlnyomó részt részvényekből és opciós jutalmakból tevődik össze, amik 3 és 5 évre szólnak és a cég részvényárfolyamának növekedésétől függenek. 

Például amennyiben az Intel értéke öt 5 éven belül legalább a háromszorosára emelkedik, akkor 45 millió dollár üti a vezérigazgató markát. Gelsinger alapbére tavaly 1,1 milli dollár volt.

Ugyan az Intel nagy reményeket fűz a veterán vezérigazgatóhoz, a Wall Street egyelőre nem fogadta kitörő örömmel a visszatérését és felvázolt stratégiáját. A piac tegnap esti zárásakor már 9 százalékkal múlta alul a részvények értéke a tavaly januári szintet, amikor kiderült Gelsinger visszatérése. A vezérigazgatónak ugyan nehéz dolga van a cég felvirágoztatásában, de bízik benne, hogy a következő években kifizetődik a stratégiája. A siker érdekében hatalmas beruházásokat indított el. A vállalat 20 milliárd dollárért építtet egy csipgyárat Arizónában, illetve terveben van egy szintén 20 milliárd dolláros üzem Ohioban. Ezek mellett egy újabb, 36 milliárd dolláros európai befektetésről is lerántották a leplet ebben a hónapban. Az Intel és ezzel együtt Gelsinger is abban bízik, hogy a jelenlegi globális chip-hiány miatt kitart a hatalmas kereslet a félvezetőkre, ami a bevételeik mellett az egyes országok döntéshozóit is a beruházások támogatására sarkallhatja. A járvány hatására megugrott kereslet a félvezetők iránt már éreztette is a hatását a vállalatnál.

Tavaly 79 milliárd dolláros volt a cég bevétele, ami éves szinten 1 százalékos növekedést jelent.

Gelsinger a hatalmas beruházások mellett lobbi tevékenységet is folytat a Fehér Házban. Azon dolgozik, hogy rábírja a Biden-kormányzatot, az amerikai Kongresszust és több európai országot is, hogy adjanak több milliárd dolláros támogatásokat az épülő Intel gyáraknak.