BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemző: az állami intézkedések enyhítik a háború és a szankciók kedvezőtlen hatásait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a Magyar Nemzetnek beszélt a gazdasági kilátásokról.

A magyar emberek kevésbé szembesülnek a háborús helyzet kedvezőtlen következményeivel, mint a világ más országaiban élők, az állami juttatások, a béremelések, valamint a több területen működő árbefagyasztás miatt  – mondta a Magyar Nemzetnek Suppan Gergely. 

A Takarékbank vezető elemzője jelezte, hogy a tehetősebb államokban is gondot okoz az árak emelkedése, Afrika északi országaiban akár éhséglázadás is kitörhet a gabonahiány miatt. Hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány után most az Ukrajnában zajló háború és annak következményei állították rendkívül nagy kihívás elé az országokat, köztük hazánkat is. 

Nem látunk előre, sok a bizonytalanság. Nem tudhatjuk, hogy pár nap múlva békét kötnek-e a felek, vagy még hónapokig tart a háború.  Minden lépés befolyásolja a gazdasági kilátásokat, ezért most nagyon nehéz előrejelzéseket készíteni

 – mondta Suppan Gergely a Magyar Nemzetnek.

Az elemző szerint nehéz megjósolni az események közvetett hatását. Az infláció miatt azonban csökkenhet a vásárlóerő, azonban most még nem tudni, milyen mértékben. 

Fotó: Shutterstock

Suppan Gergely emlékeztetett, nemrégiben még mindenki abban reménykedett, hogy a koronavírus-járvány végével felpörög a turizmus és végre minden terület helyreáll. A növekvő bizonytalanság miatt azonban az emberek ismét visszafogják az utazásaikat. A déli államok már régóta várják, hogy Európa északi országai megrohamozzák őket, a jelenlegi bizonytalanság miatt azonban elodázódhat a szektor visszaállása. 

Az elemző hangsúlyozta, hogy 

egész Európában megnőtt a kiszámíthatatlanság, miközben a költségek emelkednek. 

Kiemelte a vendéglátóiparban dolgozókat, akiknek jelentősen megnőttek a kiadásai az energiaárak elszaladása, az étolaj, a hús és a többi élelmiszer drágulása miatt.

A szakértő szerint Magyarország esetében kedvezőnek mondható, hogy a kormány az év elején visszafizette a gyermeket nevelő családoknak a tavalyi személyi jövedelemadójukat, és visszaépítették a 13. havi nyugdíjat is. Az is szerencsés, hogy húsz százalékkal nőtt a minimálbér, illetve hasonló mértékben emelkedtek több ágazatban is a fizetések. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.