BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izrael elkötelezett a szankciók betartásában

Jaír Lapid izraeli külügyminiszter pozsonyi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Izrael segítségével nem lehet megkerülni az Oroszországgal szemben meghozott szankciókat - közölte a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Jaír Lapid izraeli külügyminiszter Pozsonyban találkozott szlovák kollégájával, Ivan Korcok külügyminiszterrel, és biztosította róla, hogy az izraeli külügyminisztérium, a jegybank (Bank of Israel) és más kormányzati szervek a Moszkva elleni szankciók érvényesítésén dolgoznak.

Fotó: Szerhij Dolzsenko

Izrael nem fogja megkerülni az Egyesült Államok és a nyugati országok által Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat

 – hangsúlyozta Lapid, és az Ukrajna elleni orosz háború befejezésére szólított fel, jelezve, hogy Izrael minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse a közvetítői erőfeszítéseket a tűzszünet és a béke helyreállítása elérésére. 

A külügyminisztérium koordinálja a szankciók betartását, de a jegybank, a pénzügyminisztérium, a gazdasági minisztérium, a repülésirányító hatóság, az energiaügyi minisztérium is partner ebben.

Korcokkal megvitatta Izrael és Szlovákia együttműködését az ukrajnai határátkelőhelyen, a harci övezetekben maradt zsidók és izraeliek távozásának elősegítését, valamint az izraeli humanitárius segélyek Ukrajnába juttatását.

Lapid előzőleg, vasárnap, Romániában járt, ahol köszönetet mondott a román kormánynak a segítségért az odesszai zsidó vallású gyermekek kimenekítésében, és az ukrajnai rákos gyerekek izraeli gyógykezelésre küldésében.  

Bukarest több mint háromezer izraeli állampolgár és több mint 1200 zsidó vallású ukrán állampolgár evakuálásában segédkezett, és 12, menekültekkel teli repülőt indított Izraelbe az Ukrajnát ért orosz agresszió kezdete óta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.