A nyugati szankciók hatására teljesen visszaesett az utasforgalom, így mintegy 7000 embert küldtek kényszerszabadságra és harmadával csökkentették a fizetésüket Oroszország legnagyobb repülőterén, a moszkvai Seremetyjevón – ahol tavaly még csaknem 30,9 millió utas fordult meg.

Mihail Vaszilenko vezérigazgató múlt héten már figyelmeztette az alkalmazottakat, és közölte, hogy a döntés kikerült a munkáltató és a munkavállalók kezéből, mivel az orosz légtér lezárását követően kritikusan csökkent az utasforgalom.

Fotó: KIRILL KALLINIKOV

Az ukrajnai invázió következtében az Egyesült Államok és Európa lezárta légterét az orosz légitársaságok előtt, amire válaszul Moszkva hasonlóan intézkedéseket vezetett be a nyugati gépekre vonatkozóan. Jelenleg csak belföldön és néhány olyan országba közlekedhetnek az orosz gépek, amelyek nem vezettek be büntetőintézkedéseket. Ráadásul a szankciók miatt felfüggesztették a legtöbb repülőgép, valamint repülőgép-alkatrész szállítását is a keleti országba.

Fotó: KIRILL KALLINIKOV

A 2020-as Covid-19 világjárvány előtt még a Seremetyjevói repülőtér volt a keletet és nyugatot összekötő tranzitcsomópont. Február vége óta azonban meredeken csökkent a légi forgalom. Március 15-én öt utasterminálja közül kettőt be is kellett zárni – azóta bejelentették a már bezárt E és F terminálok mellett a harmadik terminál bezárását is –, leállítani az egyik kifutópályáját, valamint egy nappal később az alkalmazottak egy részét is szabadságolták. A repülőtér egyúttal bejelentette az összes jövőbeni beruházás felfüggesztését is.

A magántulajdonban lévő Ural Airlines, Oroszország egyik legnagyobb légitársasága is a múlt héten közölte, hogy kénytelen szabadságra küldeni néhány alkalmazottat. A moszkvai Domodedovo repülőtér személyzete pedig részmunkaidős rendszerben dolgozik.