A hét jegybanki kamatemeléseinek sorát Varsó folytatta csütörtök délután: a Lengyel Nemzeti Bank honlapján közölte, hogy 75 bázisponttal 5,25 százalékra tolta fel a referenciakamatot.

Poland's bank asset tax rate could vary PiS says.
Fotó: MICHAL FLUDRA / AFP

Az elemzői várakozás az volt, hogy a csütörtöki döntések következtében 5,5 százalékon találkozik a cseh és a lengyel irányadó kamat, az utóbbiak azonban a vártnál kisebbet emeltek, Prágában pedig a várt fél százalékpont helyett háromnegyeddel emelkedett a kamat. Szép reggeli erősödés után visszavonult a zloty árfolyama a kamatdöntést követően: az euró ellenében 4,651-ről 4,685-re, a forint keresztben pedig 81,85-ről 81,23-ra-

Minezekkel együtt a szigorítási ciklusok tavaly kezdete óta a cseh irányadó kamat összesen 550, a lengyel 515 bázisponttal emelkedett. Ettől elmarad a Magyar Nemzeti Bank alapkamatának összesen 450 bázispontos növekedése, nálunk azonban a jegybank egyhetes betéti tendereinek kamata vált az irányadó rátává, ez pedig összesen 570 bázisponttal 6,45 százalékra emelkedett eddig.

Látható tehát, hogy a közép-európai jegybankok a felszökő inflációval szemben harcolva nagyjából eddig ugyanolyan nagyságrendben emelték a kamataikat. A magyar reálkamat ugyanakkor jóval többet javult, hiszen az árstopokkal moderált magyar éves mintegy négy százalékponttal alacsonyabb, mint a 12,3 százaléknál tartó lengyel és a 12,7 százalékos cseh.