Az elemzői várakozásokat beteljesítve 50 bázispontos kamatemelésre szánta rá magát az új-zélandi központi bank (RBNZ) szerdán, ezzel már 2 százalékon áll az irányadó ráta. A tavaly októberben elindított szigorítási ciklus ötödik ütemét jelentő kamatemelés mellé a jegybank még azt is hozzáfűzte, hogy a kamat a korábban vártnál magasabb szinten fog majd tetőzni. 

New Zealand money finance growth chart graph
Fotó: alexsl

A kamatemelések mértéke és időzítése az RBNZ álláspontja szerint megfelelő, ugyanakkor határozott fellépést biztosít a gazdaság szereplőinek az elleni küzdelmükben. A lépés a piacokat is megnyugtatta, a kiwi, vagyis az új-zélandi dollár háromhetes csúcsára, 0,65-re erősödött az amerikai dollárhoz képest.

A jegybank legutóbb is 50 bázispontos emelést hajtott végre, s ezzel október óta már 1,75 százalékot pakolt az irányadó kamatra. Frissített előrejelzésük szerint a kamatláb a jövő év második felében 4 százaléknál tetőzik és 2024-ben sem is mozdul el onnan. Ben Udy, a Capital Economics ausztrál és új-zélandi közgazdásza szerint a már most öt és féléves csúcson lévő alapkamatot a következő két ülésen 50-50, majd 25-25 bázisponttal fejelik meg és már az év végre elérik a 3,5 százalékot.

Az agresszív fellépés indokolt is, hiszen az infláció a szigetországban három évtizedes csúcsokat dönt, és a júniussal záruló negyedévben mértéke eléri a 7 százalékot, messze elhagyva az RBNZ 1-3 százalékos célsávját.

Az alapkamat emelése a hitelköltségek masszív emelkedését okozza, ám ezzel hűtik az amúgy is túlfűtött ingatlanpiacot, ahol a pandémia kitörésével párhuzamosan meredeken nőttek az árak. A koronavírus elleni harcban kimagasló sikereket felmutató Új-Zélandon másfél év alatt 43százalékkal nőtt az átlagos lakásár, amely csak most kezdett el visszacsúszni, ahogy az infláció elszabadulása, a világgazdasági bizonytalanságok következtében a kereslet is apadni kezdett. 

A jelzáloghitel-kamatok emelkedése és az infláció kettős szorításában azok az ingatlanvásárlók kerültek most alegnehezebb helyzetbe, akik nemrég hitelre vettek lakást. A Barrenjoey pénzügyi elemzőcég adatai szerint az új-zélandi ingatlanhitelek közel 40 százalékát olyan háztartások kapták, ameyeknek az adóssága meghaladja éves összjövedelmük hatszorosát. Tömeges hitelbedőlésekre azonban a jegybanknál nem számítanak, a helyzet a kezelhetőség határain belül marad. 

Adrian Orr a jegybank elnöke szerint az optimális az lenne, ha az ingatlanárak 20 százalékkal lejjebb csúsznának, ehhez képest az elemzők szerint év végéig egy 10 százalékos mérséklődés néz csak ki. Orr 7 százalékra teszi azt a kritikus jelzálogkamat-szintet, amelynél az utóbbi másfél évben ingatlant vásárlók – azt követően, hogy meghúzták a nadrágszíjat –, már elkezdhetnek komolyabban aggódni.

Jelenleg az átlagkamat 5,5 százaléknál jár. 

Annyival jobb a helyzet, hogy gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság, a tavaly júliusi 5,3 százalékon tetőző munkanélküliségi ráta 3,2 százalékra olvadt, így aki dolgozni és törleszteni akar, annak erre jók az esélyei.