A horvát kormány már régóta fontolgatja, hogy eladja fennmaradt részesedéseit több egykori állami nagyvállalatban. Az elmúlt években a témában szóba került már többek között az állami légitársaság, a Croatia Airlines, a fiumei kikötő és a Croatia biztosító is, éppen ezért senkit nem lepett meg a június elején debütált hír, miszerint az állam kiszállna a kutenyai (Kutina) Petrokemija műtrágyagyárból és áruba bocsájtja a tulajdonában lévő részvényeket. 

Az egyetlen horvát műtrágyaüzemben az ország 17,9 százalékos részesedéssel a második legnagyobb résztulajdonos, 9.852.828 darabból álló részvénycsomagját pedig csakis egyben hajlandó eladni. Az állami tulajdon kikiáltási ára 305 millió kúna, azaz 40,6 millió euró, ahhoz pedig, hogy valaki részt vegyen a licitáláson először be kell fizetnie a kikiáltási összeg egy százalékát egy erre a célra létrehozott számlára. A sajtóhírek szerint már több potenciális vevő is akadt az állami részesedés megvásárlására. 

Az egyik lehetséges vevő a Petrokemija jelenlegi, a részvények 54,52 százalékát birtokló többségi tulajdonosa a Terra mineralna gnojiva d.o.o. A cég mögött a Mol érdekeltségébe tartozó INA és a horvát gázellátásáért felelős PPD áll, a másik potenciális vevő pedig a kutenyaiakkal régóta jó üzleti kapcsolatot ápoló török Yildirim csoport, akik egyszer már megpróbálta bevásárolni magukat az üzembe, de akkor a felek nem tudtak megállapodni. 

petrokemija.hr Kutina horvát műtrágyagyár
Fotó: Petrokemija

A másfélezer alkalmazottat foglalkoztató Petrokemija évi mintegy 1,35 millió tonna nitrogénalapú termésnövelőt állít elő, melynek többségét külföldön értékesíti ez pedig Horvátország második legnagyobb exportőrévé teszi. Éppen ezért sorsa stratégiai szempontból is fontos Zágráb számára nem mindegy hát, hogy ki vásárolja meg az állami részvényeket.  

A horvát üzemre egyébként az utóbbi időben nagyon rájár a rúd. A kutenyai gyár felelős ugyanis egymagában a horvát gázfogyasztás csak nem feléért, a növekvő gázárak miatt pedig egyre nehezebben tud üzemelni. Március végén ezért az igazgatótanács úgy döntött, hogy a céget kivezetik a tőzsdéről. 

Ez azért is különösen komoly lépés, mert a Petrokemija egyike annak a 24 cégnek, melyek árfolyama alapján számítják ki a CROBEX, vagyis a Zágrábi indexét. Ha mindez nem lenne elég a kutenyai gyártósorok is korszerűsítésre szorulnak annak érdekében, hogy hosszútávon tartani tudják az uniós környezetvédelmi követelményeket.