Az európai gázpiacon a háború kitöréséig Oroszország volt a legfontosabb forrás. Mellette még Norvégia volt az unió jelentős ellátója, valamint az LNG szerepe nőtt 2020-ig. A cseppfolyósított gázszállítások, vélhetően a koronavírus-járvány miatt lelassultak 2020-ban. Az orosz-ukrán háború hatására az európai vevők próbálják kiszorítani az orosz gázt a közösségből, illetve az oroszok is több ország felé lekapcsolták a gázszállítást.

Az új és egyben legfontosabb forrás ezzel az LNG lett. Továbbra is kiemelkedő jelentősége van a norvég gáznak az európai közösségben, de Kotek Péter szerint a norvég termelés és szállítás már elérte a a kapacitása felső határát, így onnan több gáz nem tud érkezni. Ugyan ez a helyzet az azeri gázzal, ami fontos forrás ugyan, de a mennyiség ezen a vonalon sem emelhető. Európa azon van, hogy diverzifikálja a gázfogyasztását, ez pedig kizárólag LNG-vel történhet meg rövid távon.

Gas storage Wolfersberg
Fotó: PETER KNEFFEL

Az európai földgáz tárolókapacitás nagyjából 50 százalékos töltöttségi szinten áll. Ez magasabb szintet jelent, mint a tavalyi év azonos időszakában. Továbbra is az látszik, hogy a tározó tulajdonosok igyekeznek minél több gázt beszerezni, hiszen áprilisban a készletek rohamos feltöltéséről döntött az unió.

Ha a következő hónapokban is az áprilistól júniusig mért feltöltési ütemmel számolunk, akkor szeptemberig el lehet érni a tárolók 80 százalékos töltöttségét a REKK szerint.

Amennyiben más forrásokból fokozni lehetne a szállítást, akkor akár július végére, vagy augusztusra el lehet érni a 80 százalékot. Elérhető kapacitásokról a Közel-Kelettel lehetne tárgyalni. Kotek Péter szerint mindezek ellenére Magyarországon a jelenlegi feltöltési ütem nem lesz elég a 80 százalékos töltöttségi szint szeptemberi eléréséhez. Ez azt jelenti, hogy Magyaroroszágnak mindenképpen fokoznia kell az importot.

A drágulása húzza felfelé a villamosenergia nagykereskedelmi árának emelkedését is. Mezősi András, a RAKK kutatója elmondta, hogy 2021 első negyedévéhez képest a negyedik negyedévre az árak a négyszeresükre nőttek. Az európai országok között ugyan vannak nagyobb mértékű eltérések, de összességében azt lehet látni, hogy mindenhol nagy mértékben nőtt a nagykereskedelmi ár. A RAKK megvizsgálta, hogy ebben a helyzetben az áramtermelés gazdaságosabb lenne-e szénnel, mint földgázzal. Az adatok szerint a földgáz, a szén és a hozzájuk kapcsolt szén-dioxid-kibocsátás kvóták árai is nagyot nőttek az elmúlt időszakban, viszont a földgáz drágulása volt a legjelentősebb. A kutatás szerint

a szénerőművekben termelt villamosenergia versenyképesebb lenne ebben a helyzetben, még úgy is, hogy a CO2 kvótái drágábbak, mint a földgáz esetében.

Magyarország ebben a tekintetben szembe megy az európai trendekkel. A legtöbb uniós országban a gáz alapú áramtermelés kis mértékben csökkent 2020 óta. Ezzel szemben Magyarországon 2020-ról 2021-re nagyot nőtt ez a szegmens, ráadásul a 2022-ben további növekedés látható a földgáz alapú villamosenergia termelésben. Mezősi András szerint még soha nem termeltek ilyen ütemben a hazai gázerőművek.