India több államában, köztük Biharban és Telanganában hatalmas tüntetések zajlottak a kormányzat által bejelentett tervezett hadseregreform ellen – adta hírül a BBC.

Az új törvénytervezet szerint a hadsereg a katonákat nem állandó, hanem határozott idejű szerződéssel alkalmazná a jövőben.

Angry crowds go on rampage against new military recruitment system in India
Fotó: Anadolu Agency via AFP

Az új Agnipath-program a 17,5 és 21 év közötti korosztályt célozza meg. A sikeres jelentkezők négy évre csatlakozhatnak a fegyveres erőkhöz, ennek leteltével pedig csak egynegyedüket tartják meg a hadsereg kötelékében.

A tiltakozók szerint a kormánynak az ideiglenes katonák felvételére vonatkozó terve csökkenti az esélyeiket arra, hogy megkapják a hőn áhított állandó katonai állásokat, amely amellett, hogy jól hangzó pozíció, fix fizetést és az átlagnál magasabb nyugdíjat is garantál számukra.

A kormányzat tervei szerint a reformok csökkenteni fogják a munkanélküliséget, és visszavágják a katonai kiadásokat is. Delhi egyúttal igéretet tett arra is, hogy a közeljövőben több százezer más munkahelyet teremt az indiai fiatalok számára.

Fotó: AFP