Súlyos növekedési ára volt Hszi Csin-ping kínai elnök járványkezelési zéró tolerancia politikájának, a kínai gazdaság épphogy csak elkerülte a a második negyedévben.  

A health worker takes a swab sample from a woman to test for the Covid-19 coronavirus in the Huangpu district of Shanghai on July 12, 2022. (Photo by Hector RETAMAL / AFP)
A zéró tolerancia a zéró százalék felé navigálta a kínai bővülési adatát isFotó: Hector Retamal / AFP

A világ második legnagyobb gazdasága csupán 0,4 százalékkal tudott bővülni az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első negyedévre kimutatott 4,8 százalék után. Az elemzők 1,2 százalékra számítottak. A növekedés lassulása nagyrészt annak tudható be, hogy a világ egyik legnagyobb iparvárosát, kereskedelmi kikötőjét, a 26 millió lakosú Sanghajt áprilistól két hónapra szinte szó szerint hermetikusan lezárták - több más kínai várossal együtt. 

A 0,4 százalékos adat az elmúlt 30 év második leggyengébb száma, 2020 első negyedévében, a pandémia tombolása idején esett vissza a gazdaság 6,9 százalékkal. Az első negyedéves GDP így 2,5 százalék lett, nagyon kevés az esélye, hogy összejönne a pekingi pártvezetés által éves célként kitűzött 5,5 százalékos GDP, ami egyébként maga is 30 éves mélypont - ezt a Kínai Statisztikai Hivatal is elismerte, “kihívásokkal telinek” nevezte a cél elérését. 

Az alacsony GDP gyenge beruházási tevékenységet jelet, ami a jövőbeni tempóját lassíthatja.  Csúnyán néz ki az újraválasztására készülő Hszi Csin-ping gazdasági teljesítménye az is, hogy a fiatalok körében a rekordszintre, 19,3 százalékra emelkedett. 

A Nomura befektetési bank összesítése szerint harmincegy kínai város áll részleges vagy teljes lezárás alatt a fejét újra felütő járvány következtében, összesen 247,5 millió embert korlátozva napi munkájában, a gazdasági aktivitás nagyjából 17,5 százalékát érintve ezzel.  

Negyedéves bázison nézve a második három hónapban a GDP 2,6 százalékkal csökkent az első háromhoz képest. Egy negyedévvel korábban 1,4 százalék volt a növekedés. A Reuters elemzői konszenzusa az első negyedre 1,4 százalék növekedést várt, az adat így jókora meglepetésnek számít. 

People walk on The Bund in the Huangpu district of Shanghai on July 12, 2022. (Photo by Hector RETAMAL / AFP)
Fotó: Hector Retamal / AFP

A gazdaság egyik legfontosabb hajtóereje, a lakossági fogyasztás a lezárások következtében elapadt, a kiskereskedelmi forgalom 4,6 százalékkal csökkent a negyedév során, áprilisban pedig kétszámjegyű mértékben zuhant. 

A háztartások kiadási jelentősen visszaestek, az utazásra fordított összegek szintén meredeken estek. Júniusban az ipari termelés 3,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, a második negyedév átlagában viszont csupán 0,7 százalék növekedést regisztráltak.  

A kiábrándító második negyedév nyomán a pekingi vezetés várhatóan fiskális és monetáris élénkítési programba kezd – teljesen szembe menve a globális tendenciákkal. A hitelből finanszírozott gazdasági növekedés azonban súlyosan visszaüthet, az ingatlanszektor már így is csődközeli helyzetben van, jelentős adósággondokkal küzd, veszélyeztetve az ország pénzügyi stabilitását. 

Fennáll annak is a veszélye, hogy ha kínai jegybank kamatot csökkent, a külföldi tőke - első körben a portfóliótőke - elkezdi elhagyni az országot, hiszen a folyamatosan emelkedő amerikai kamatszint sokkal biztonságosabb befektetési lehetőségeket kínál. A fiskális élénkítés jegyében Peking engedélyezte a helyi önkormányzatoknak, hogy további 1,5 ezer milliárd jüan (kb. 223 milliárd dollár) értékben bocsássanak ki kötvényeket.  

Sanghajban a gazdasági növekedés 13,7 százalékkal zuhant a lezárások következtében a második negyedévben - a három hónapból kettőben volt teljesen lezárva a város. A kínai statisztikák szerint régiós szinten Sanghaj mellett Csilin tartomány teljesített a leggyengébben, itt a GDP 4,5 százalékkal csökkent. 

Sanghajban a költségvetési bevételek 12,9 százalékkal estek vissza az első félév során, országosan 4,7 százalékkal emelkedtek. A két tartomány visszaesése elemzők szerint 0,4 százalékponttal fogta vissza az országos növekedést. Pekingben sokkal kevésbé szigorú járványügyi korlátozásokat vezettek be, az ott előállított hozzáadott érték azonban így is 2,9 százalékkal mérséklődött, a harmadik legnagyobb mértékben a tartományok közül.