Ennyit értek a szankciók
Éves szinten 4 százalékot esett vissza az orosz GDP az idei második negyedévben az ország gazdasági minisztériumának szerdai közlése szerint. A visszaesés mértékét érzékelteti, hogy az Ukrajna ellen indított háborút és az arra válaszul meghozott nyugati szankciók hatását még nem igazán megérző orosz gazdaság az első negyedévben 3,5 százalékos növekedésre volt képes.
A minisztérium közléséből az is kiderül, hogy a visszaesés kisebb a várakozásoknál, az üteme azonban gyorsul, hiszen májusban még csak 4,3 százalékos volt a mértéke, ám júniusban már 4,9 százalékot esett éves alapon az orosz gazdaság. Ráadásul a magas energiaárak és az egyre nehezebben kivitelezhető import miatt rekordmagas külkereskedelmi többlet is tompította a zuhanást.



