Folytatódik Ukrajnában a felőrlő háború, a harcok súlypontja továbbra is az Oroszország nyugati határaival szomszédos Donbászban van. Az orosz csapatok lassan ugyan, de folyamatosan foglalják el a területeket. Luganszk megye (az ukrán közigazgatás szerinti határokon belül) moszkvai jelentések szerint már teljes egészében Oroszország, illetve a két „népköztársaság” (LNR, DNR) csapatainak az ellenőrzése alatt van. A következő cél: Donyeck megye teljes ellenőrzés alá vonása.


 

Donbasz
Fotó: Celestino Arce / AFP

 

Zelenszkij elnök kérlelhetetlen, a végsőkig tartó harcot hirdetett, Ukrajna teljes területe (beleértve a Krímet is) visszaszerzése a cél. Ugyanakkor furcsa módon sajátos érdekhasonlóság fedezhető fel Moszkva és Brüsszel, valamint Washington álláspontja között. A reális helyzeten, az erőviszonyokon alapuló tárgyalásos megoldás a belátható jövőben csak kompromisszumon, Ukrajna részéről területi engedményen alapulhat. Erre, ki nem mondva, de hajlik mind az EU, mind a NATO és vélhetően Moszkva is. Ugyanis még egy csonka (a keleti, déli részektől, területe 20-25 százalékától megfosztott) Ukrajna is ütközőzónát jelentene mindkét félnek: a NATO-EU-nak Oroszországtól, Moszkvának a nyugattól való távolságtartására szolgálna. Egy ilyen megoldás valószínűsége azonban jelenleg nagyon csekély, Kijev elszántnak látszik elfoglalt területei visszaszerzésében.

A katonai helyzetet egyelőre nem befolyásolják nagyobb mértékben Kijev javára az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek (nehéz- és rakétatüzérség, légvédelmi eszközök, páncélosok). Ha bebizonyosodik, hogy az amerikai Himars rakéta-sorozatvetőket orosz városok (Belgorod) lövetésére használják az ukránok – amit Moszkva állít –, az feszültséget kelthet a legnagyobb fegyverszállító, az USA és az ukrán vezetés között. Washington ugyanis a fegyverszállítások feltételül kötötte ki, hogy az Amerikából érkező fegyverekkel nem támadhatnak orosz városokat, orosz területen lévő célpontokat. Biden elnök tart attól, hogy Putyin ezt ürügyül használná fel, azt állítva, hogy a nyugat, a NATO közvetlenül beavatkozik az ukrajnai háborúba, és a konfliktus egy Oroszország–NATO-összecsapássá válhatna.

Felvetődik a kérdés, hogyan lehetne a majdani Ukrajnát minél gyorsabban integrálni az európai gazdasági, politikai – és esetleg katonai – közösségbe. Először is fel kell számolni a háborús károkat. A luganói újjáépítési konferencián mintegy negyven ország, tucatnyinál is több nemzetközi szervezet vett részt. Bonyolítja a helyzetet, hogy Ukrajna aktívan beleszól olyan globális kérdésekbe is, amelyekbe talán nem kéne. Ilyen például a földgáz nemzetközi minősítésével kapcsolatos vita. A szakvélemények klímabarátnak minősítik a földgázt, az EU is hajlik erre az álláspontra. Ukrajna viszont, hogy gyengítse az oroszok exportpozícióit, agresszíven lobbizik a nemzetközi fórumokon azért, hogy a gáz környezetszennyező minősítést kapjon.

Orosz rakéta Donbasz
Fotó: Celestino Arce / AFP

Ez is jelzi, hogy az Ukrajnával kapcsolatos események mintegy katalizátorként hatnak  a világpolitikai folyamatokra. Felgyorsítják például a nyugati demokráciák és a keleti, harmadik világbeli, kisebb-nagyobb mértékben autoriter vezetésű-államrendű országok szétválását. A folyamat további terheket rak az amúgy is repedező globalizált világgazdaságra, növeli a fragmentációt, továbbá közelíti Moszkvát Pekinghez. A minapi madridi NATO-csúcs is jelezte, hogy a nyugat bizonyos mértékig tisztában is van ezzel. A madridi dokumentumokban Kína mint stratégiai kihívás, Oroszország pedig mint fő ellenség szerepel. A nyugat alapvető érdeke lenne leválasztani Pekingről Moszkvát, elhidegíteni a kapcsolataikat, átállítani Kínát egy, a nyugattal szemben kevésbé kritikus pályára.