Veszélyben vannak az olívaolaj, a rizottó rizs és a passata – olasz paradicsomszósz – készletei, mivel Észak-Olaszországot az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszálya sújtja.

A szakosodott importőrök a rizs és a paradicsom 50 százalékos vagy akár még azt is meghaladó áremelkedésére készülnek, és fontolgatják, hogy esetleg új helyről szerezzék be a terményeket, miután a Pó-völgyben – a rizottóhoz használt arborio rizs hazájában – jelentősen csökkenhet a terméshozam a szárazság miatt.

Emellett az olasz olívaolaj-termelés is visszaeshet, akár 20-30 százalékkal is elmaradhat a tavalyi évtől – nyilatkozta Kyle Holland, a Mintec piackutató csoport elemzője a The Guardian brit napilapnak, majd hozzátette, hogy az aszály a teljes globális kínálatra is kihatással lehet, hiszen például Olaszország mellett Spanyolországban is 15 százalékkal csökkenhet a termésmennyiség a forró és száraz időjárás miatt.

Olive Harvest In Ofena, Italy
Fotó: Andrea Mancini/NurPhoto via AFP

Már látható is, hogy néhány olajfa nem hoz termést, mivel kritikusan alacsony a talaj nedvességtartalma. Iparági szakértők szerint a korlátozott kínálat áremelkedéshez vezet majd az elkövetkező hónapokban– ismertette Holland.

Walter Zanre, a Filippo Berio olívaolaj-készítő vállalat igazgatója a The Grocer szaklapnak elmondta:

Hacsak nem esik nagyon hamar eső, drámaian csökken az olívatermés. Sőt, a szárazság miatt valószínűleg kevesebb lesz a kajszibarack, az őszibarack és a körte termés is.

Az olasz extra szűz olívaolaj ára már így is 28 százalékkal drágult a két évvel ezelőtti árakhoz képest, mivel az ukrajnai háború miatt alig tudtak behozni napraforgóolajat és a termelés is visszaesett, valamint a délkelet-ázsiai pálmaolaj-betakarítás is nehézségekbe ütközött és számos ország kiviteli korlátozást rendelt el.

Jason Bull, az olasz rizst és paradicsomot importáló Eurostar Commodities vezérigazgatója is úgy látja, hogy további források után kell nézniük, mivel még ha sikerülne is megvásárolni a termékeket Olaszországban, nagyon magas költségekre kellene készülniük.

A Mintec szerint az olasz rizs és paradicsom ára az elmúlt két évben már több mint kétszeresére nőtt.

A gazdák azt mondják, hogy nincs hó az Alpokban, pedig máskor mindig van, ráadásul a folyók és a tavak is kiszáradnak. A gazdák bár folytatják az ültetést, de attól tartanak, hogy a növények elpusztulnak a talajban a vízhiány miatt– mondta Bull.

Olaszország öt északi régiójában is rendkívüli állapotot hirdettek, a Pó-völgyben pedig sürgősségi segélycsomagot ajánlottak fel a súlyosbodó szárazság miatt. Az északi területeken nem szokványos az aszály, így nincsenek a déli gazdaságokhoz hasonló öntözőrendszereik sem. A szárazság így az ország mezőgazdasági termelésének több mint 30 százalékát, a Pó-völgyben található gazdaságoknak pedig a felét fenyegeti, ahol többek között a pármai sonkát is készítik – közölte Olaszország legnagyobb mezőgazdasági szakszervezete, a Coldiretti.

Több mint 15 ezer hektár erdő égett már le Franciaországban

Azonban nem csupán Olaszországot fenyegeti szárazság és rekordmagas hőmérséklet, Európa számos országát fenyegeti hőhullám – néhány héten belül már a második a sok rekordot döntő júniusi után. Csütörtökön Portugáliában akár 46, Spanyolországban pedig 45 fok is várható. Az Egyesült Királyságban is felkúszhat a hőmérő higanyszála 35 fokig, míg Franciaországban akár a 40 fokot is megközelítheti.

A tikkasztó hőség, a csapadékhiány, az erős szelek miatt a Portugáliában, Spanyolországban, Franciaországban és Görögországban is erdőtüzek pusztítanak.

Délnyugat-Franciaországban csaknem négyezer hektár égett már le, csütörtökön közel 1000 tűzoltó hat vízi bombázó repülőgép támogatásával küzdött a tüzek megfékezésért.

Az év eleje óta 15 000 hektár égett le az országban, szemben a tavalyi év azonos időpontjában valamivel kevesebb, mint 1000 hektárral... Ráadásul 10 tűzesetből kilencszer emberi mulasztás volt a kiváltó ok – mondta Gerald Darmanin belügyminiszter az újságíróknak.

A két Gironde megyei tűz közül a legnagyobb a Bordeaux-tól délre fekvő Landiras város környékén pusztít, az utakat lezárták, 500 lakost evakuáltak, és a lángok már 2100 hektárt felégettek. A másik az Atlanti-óceán partján található, közel az ikonikus Dune du Pilat-hoz, Európa legmagasabb homokdűnéjéhez. Itt már 1750 hektár leégett, és szerdán öt környező kempingből 6000 embert kellett evakuálni, valamint további 60 főt csütörtökön kora reggel.

Portugáliában 3000 tűzoltó harcol a 47 erdőtűz ellen, tiltólistát is kiadtak a nyaralóknak

Eközben Portugáliában meghosszabbították vasárnapig a készenléti állapotot a tűzvészek miatt, mivel csütörtökön több mint 47 tűz tombolt, amit 3000 tűzoltó próbált eloltani 1032 jármű és 20 légieszköz segítségével.

Antonio Costa miniszterelnök szerint a következő napokban már csökkenhet a hőmérséklet, azonban egyelőre még küzdenek az oltással és a páratartalom is elég alacsony, 5 százalék körül van. A hatóságok számos intézkedést vezettek be a kockázat csökkentésére és az emberek biztonságának megőrzésére. 

A hatályos intézkedések szerint tilos:

  • a kerti és egyéb mezőgazdasági hulladékok égetése,
  • mezőgazdasági területek tisztítása égetéssel,
  • tűzijátékok használata,
  • kerti és mezőgazdasági gépek használata erdős területeken vagy azok közelében,
  • valamint az erdős területeken sétálni vagy ott tartózkodni, beleértve magát az erdőt és a vidéki ösvényeket is.

Büntetőeljárást indítanak azok ellen, akik megszegik a korlátozásokat, vagy nem tartják be a polgári védelmi és rendőri hatóság utasításait, így érdemes utánaolvasni az aktuális helyzetnek és közleményeknek a Portugáliába utazóknak.

Júliusig 70 ezer hektár égett már Spanyolországban, a hőség miatt több területen piros riasztás van

Spanyolországban is bevezettek helyi szabályokat a tűzesetek megfékezésére. Számos területen tilos grillezni, vagy esetenként előzetes rendőrségi engedélyt kell kérni hozzá, így érdemes tájékozódni a helyi weboldalakon indulás előtt. A granadai Salobrena tengerpartján is tilos tüzet gyújtani, 2500 fontig terjedő pénzbírságot szabhatnak ki arra, aki megszegi a szabályokat.

Nyugat-Spanyolországban, a portugál határ közelében az erdőtüzek már legalább 3500 hektáron pusztítottak. 

Január 1. és július 3. között összesen több mint 70 ezer hektár erdő égett fel a mediterrán országban, ami mintegy kétszerese az elmúlt 10 év átlagának.

A rendkívüli hőség miatt Extremadura, Andalúzia és Galícia egyes részein piros riasztás van érvényben – közölte a spanyol AEMET meteorológiai szolgálat, hozzátéve, hogy az ország legmagasabb hőmérséklete Délnyugat-Spanyolországban szerdán 45,6 fok volt.

Görögországban egy helikopter is lezuhant az oltások közben

Görögországban is aktív már az erdőtűzszezon, a múlt héten több mint 50 erdőtüzet jelentettek 24 óra leforgása alatt az országban. 

Hatalmas erdőtűz ütött ki Porto Germenóban, az Athéntól nyugatra fekvő tengerparti üdülőhelyen. A hatóságoknak ki kellett üríteniük egy közeli falut is, mivel az erős északnyugati szél a Korinthoszi-öböl térségében Psatha városa felé tolta a tüzet. Emellett a múlt héten két nagy futótűz is fenyegette az ország két legnagyobb luxusüdülőhelyét, Iteát és Kranidit.

Szerda reggel 27 tűzoltót, négy vízi bombázó repülőgépet és három helikoptert is küldtek a tűzesetekhez – közölték a tisztviselők a Reuters hírügynökséggel. A mentések és oltások közepette egy helikopter le is zuhant a nyugati parton.

Az elkövetkező évtizedekben 30 százalékkal több tűzeset várható

Clare Nullis, a Meteorológiai Világszervezet szóvivője az ENSZ keddi tájékoztatóján elmondta, hogy bár idén a második európai hőhullám elsősorban Portugáliát és Spanyolországot sújtja, átterjedhet más területekre is.

A szóvivő hivatkozott az ENSZ 2022. februári jelentésére is, amely szerint az ember okozta éghajlatváltozás további aszályokat idéz elő, és a szélsőséges erdőtüzek száma a következő 28 évben várhatóan 30 százalékkal növekszik.