Ukrajna elnöke vasárnap arról beszélt, hogy a háború hatásainak következtében az ország mezőgazdasági teljesítménye a megszokott mennyiség felét érheti csak el idén – írta a Reuters.

Az elsődleges célunk, hogy az orosz invázió által előidézett globális élelmiszerválságot mérsékeljük, és megtaláljuk a módját a gabonafélék alternatív módon történő szállításának

– tette hozzá Volodimir Zelenszkij a Twitteren.

Front-line villages Malynivka and Poltavka of Zaporizhzhia Region
Fotó: NurPhoto via AFP

Ukrajna a világ egyik legfontosabb gabonaszállítója, azonban a Fekete-tengeren lévő kikötőinek orosz kézre kerülésének, illetve orosz tengeri blokád alá vonásának következtében mezőgazdasági termékei nehezen jutnak el a vásárlókhoz.

Ebben kis könnyebbséget jelent az ENSZ és Törökország irányítása alatt július 22-én köttetett megállapodás, amely biztosítja a gabonát szállító hajók biztonságos áthaladását.

Az egyik ilyen kikötőben pénteken az ukrán infrastrukturális miniszter úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna készen áll a gabonaszállítás megkezdésére, és reméli, hogy az első hajók már a héten elindulhatnak.