A fiatal felnőttek az Egyesült Királyságban több időt töltenek a TikTok közösségi oldalon való görgetéssel, mint televíziónézéssel – derül ki a brit médiahatóság (Ofcom) jelentéséből. Ez rávilágít arra, hogy a médiaszokások terén generációs szakadék keletkezett.

Fotó: Shutterstock

Az Ofcom fogyasztási trendekről készített éves felmérésében megállapította, hogy a 16 és 24 év közöttiek átlagosan napi 53 percet töltenek hagyományos televíziós műsorok nézésével, ami csupán harmada a tíz évvel ezelőtti szintnek. 

Ezzel szemben a 65 év felettiek naponta közel hat órát néztek televíziót, ez 2011-hez képest néhány százalékos emelkedés.

Bár a közszolgálati műsorszolgáltatók, köztük a BBC, az ITV és a Channel 4 jó hírnévnek örvendenek a fiatal felnőttek körében is, heti elérésük folyamatosan csökken a korcsoportban. 2021-ben például a 16–24 évesek kevesebb mint fele nézett hetente legalább 15 perc közszolgálati csatornát.

Ha a 16–24 éves korosztály néznivalót keres, akkor 90 százalékuk először a streamingszolgáltatók kínálatát böngészi át. Ezzel szemben az 55–64 évesek 59 százaléka, míg a 65 év felettiek 76 százaléka még mindig a tévécsatornákhoz fordul először unaloműzés céljából. 

A tanulmány szerint a 16 és 24 év közöttiek csak a TikTokon naponta 57 percet töltenek. Ez hosszabb, mint az az 53 perc, amelyet a korosztály televíziós műsorok nézésével tölt.

A streaming kora

A streamingszolgáltatásokat használó háztartások száma az évek óta tartó erőteljes növekedés után 2021-ben lassulni kezdett, majd idén tavasszal csökkenni kezdett. Az nyomást gyakorol a háztartások költségvetésére, így a legalább egy streamingszolgáltatásra előfizetők száma több mint 350 ezerrel csökkent, 19,2 millióra.

A lemondások azonban nem jelentik azt, hogy a platformok végleg elvesztették ügyfeleiket. Az Ofcom által az év elején végzett felmérés szerint az feliratkozók majdnem háromnegyede (73 százalék) úgy nyilatkozott, hogy később újra elő fog fizetni. Mindez tükrözi azt a rugalmasságot, amely lehetővé teszi az előfizetőknek, hogy a műsorok, az igények vagy a körülmények változásától függően fel- és leiratkozhassanak.

Franeker,/,The,Netherlands,-,March,17,2018:,Detail,Of
Fotó: Shutterstock

Az is kiderült, hogy a háztartások mintegy egyötöde (5,2 millió) a három legnépszerűbb streamingplatformra (Netflix, Amazon Prime Video és Disney+) egyszerre előfizetett. Erre évi 300 fontot költenek.

Sovány vigasz, hogy az emberek 82 százaléka használta az elmúlt fél évben valamelyik közszolgálati csatorna online szolgáltatását. Például a BBC iPlayerrel minden korcsoportban magas az elégedettség, összességében a felhasználók 81 százaléka mondta, hogy megfelelőnek tartja a szolgáltatást.

A streamingszolgáltatások és a közösségi média gyorsabb térhódítása a fiatalok körében egyre nagyobb kihívás elé állítja a műsorszolgáltatókat, akik próbálnak megbirkózni a gazdasági lassulással és kielégíteni a hűséges idősebb nézőiket. Eközben az előfizetéses streamingszolgáltatások, például a Netflix és a Disney Plus, valamint a közösségi platformok, a YouTube és a TikTok elérhetősége az elmúlt tíz évben dinamikusan nőtt.