A Srí Lankát fenyegető nagy veszélyre figyelmeztetett szerdán a sziget elnöke az országot sújtó, egyebek között üzemanyag- és élelmiszerhiányt eredményező gazdasági válság közepette.

Példa nélküli helyzet előtt állunk. Nagy veszélyben vagyunk

– fogalmazott Ranil Vikremeszinghe a parlamentben.

A 22 milliós országban hónapok óta hiány van élelmiszerből, üzemanyagból, nyersanyagból és gyógyszerből is, előrejelzések szerint az üzemanyagellátás akadozása az év végéig is fennmaradhat.

Fotó: AFP

A gazdasági nehézségek nyomán belpolitikai válság is kialakult. Gotabaja Radzsapaksza elnök a tiltakozások hatására elmenekült az országból, majd bejelentette a lemondását. Vikremeszinghét július végén, zavargások közepette iktatták be hivatalába, miután a rendőrség és a katonaság eltávolította az elnöki hivatal előtt hónapok óta táborozó tüntetőket.

Beiktatását követően Vikremeszinghe az egységkormány fontosságát hangoztatta annak érdekében, hogy legyőzzék a válságot.

Mindeközben Colombo tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal, de a szervezet a pénzeszközök felszabadítása előfeltételének a politikai stabilitást szabta.

Az elnök emellett elődjei szemére vetette, hogy visszautasítottak két nagyszabású japán befektetést, amely hárommilliárd dollárt hozhatott volna az országnak, valamint ezzel aláásták Tokió és Colombo kapcsolatát is.