BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oroszország már nem tekinti semleges országnak Svájcot

Svájc tradicionálisan felvállalja a közvetítő fél szerepét a konfliktusokban, háborúkban részt vevő országok között. A szankciók miatt Moszkva ezúttal nem kér belőle.

Moszkva csütörtökön bejelentette: visszautasította Svájc arra vonatkozó ajánlatát, hogy Ukrajnának közvetítve tárgyaljon Oroszországban, mivel a Kreml már nem tekinti semleges országnak Svájcot – adta hírül a Reuters.

Az alpesi országban évszázados, erős diplomáciai hagyománya van annak, hogy közvetítőként járnak el azon országok között, amelyeknél megromlottak, vagy akár fegyveres konfliktusig fajultak a kapcsolatok, azonban Ivan Nyecsajev orosz külügyminisztériumi szóvivő szerint ez a jelenlegi háborús helyzetben nem lesz lehetséges.

Elmondta, hogy a svájciakat ezúttal is érdekelte a lehetőség, hogy Ukrajna érdekeit képviseljék Oroszországban, és Oroszország érdekeit Ukrajnában.

Nagyon világosan azt válaszoltuk, hogy Svájc sajnos elvesztette semleges állam státuszát, emiatt nem járhat el sem közvetítőként, sem képviselőként

– mondta újságíróknak igen határozottan Nyecsajev.

Svájc
Fotó: Getty Images

Bern azzal váltotta ki Moszkva haragját, hogy csatlakozott a háború február végi kitörése óta Oroszországgal szemben bevezetett valamennyi európai uniós szankciócsomaghoz.

A svájci média korábbi beszámolói szerint a közreműködés egyik fontos eleme lenne, hogy az Oroszországban élő ukránok konzuli szolgáltatásokat kapjanak a moszkvai svájci nagykövetségtől.

Kína egyre többet kereskedik, Oroszországgal feltűnően

A szigorú zéró-Covid-politika miatti bezárások és az ingatlanválság a világ második legnagyobb gazdaságát is sújtják, így nem csoda, hogy a vasárnap közzétett erős külkereskedelmi adatok sokkolták a szakértőket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.