Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta, hogy a mostani energiaellátási válság Európában jócskán megnöveli a nukleáris kapacitások jelentőségét, és hozzátette, hogy a nukleárisenergia-kapacitások segítenek abban, hogy az adott ország meg tudja védeni magát a nemzetközi energiapiac észszerűtlen és kiszámíthatatlan változásaitól, vagyis hogy meg tudja védeni a szuverenitását.

Kiemelte, hogy az új atomerőmű felépítésével

hosszú távon garantálható az energiaellátás biztonsága, a környezetünk védelme és a rezsicsökkentés eredményeinek fenntartása.

A miniszter tájékoztatása szerint a hétfői tárgyaláson Alekszej Lihacsovval a következő hónapok feladatait vették számba annak érdekében, hogy jövő év őszén az első betonelemek bekerülhessenek a talajba a paksi telephelyen.

A beruházást sokan próbáljak gáncsolni, de mi ennek nem engedünk, az erőművet felépítjük, mert jogunk van hozzá, és ez az érdekünk

 – fogalmazott Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter: jogunkban áll megépíteni az új paksi atomerőművet

A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány nem kíván belemenni semmilyen ideológiai vitába, amely a paksi bővítést veszélyeztetné.

Borítókép forrása: Borsos Mátyás / Szijjártó Péter, Facebook