Befagyasztja a lakossági energiaárakat az új brit kormány
Befagyasztja, mégpedig a korábban tervezettnél is több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten a háztartási energiaárakat a brit kormány – jelentette be csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök. Az intézkedés két évre szól.

Az eredeti tervek szerint a brit országos energiafelügyeleti hatóság (Ofgem) októbertől a jelenlegi 1971 fontról 3549 fontra (1,6 millió forintra) emelte volna azt az összeget, amelyet a szolgáltatók egy-egy brit háztartásnak évente számlázhatnak az energiaszolgáltatásért.
A frissen megválasztott brit kormányfő, aki az alsóházban ismertette a kormány által a megélhetési költségek emelkedésének megfékezésére kidolgozott cselekvési programot, bejelentette: októbertől a következő két évre 2500 font (1,15 millió forint) lesz a háztartásoknak évente számlázható átlagos energiaellátási díj felső határa. Truss elmondta, hogy ez az intézkedés felülírja az Ofgem árlimit-megállapító jogkörét.
A miniszterelnök szerint az energiaár-garancia néven meghirdetett árbefagyasztás októbertől fél évig az üzleti szektorra is vonatkozik, és ennek az időszaknak a lejárta után a kormány igyekszik megfelelő további támogatásban részesíteni az üzleti vállalkozásokat. Hozzátette, hogy felgyorsítják az összes fellelhető hazai energiatartalék kiaknázását, beleértve az északi-tengeri kőolaj- és földgázkitermelést.
A politikus elmondása szerint
a kormány új engedélyezési eljárásokat indít, és várhatóan száznál több kitermelési és feltárási engedélyt ad ki.
A brit kormányfő elutasította azokat az indítványokat, hogy a kormány vessen ki különadókat az energiaipari nagyvállalatok által elért kiugró eredményekre. Liz Truss kijelentette, hogy a vállalati adóterhek növelésével nem lehet gazdasági növekedést elérni.


