BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen növelte a fegyverexportját Dél-Korea

Az ázsiai ország fegyverexportja az idén elérheti a 10 milliárd dollárt, ami azt jelenti, hogy 2020-hoz képest megtriplázhatja a katonai felszerelések eladását. Dél-Korea minőségi eszközöket gyárt, és igyekszik mindig az adott országhoz igazodni. Szöul hadihajókat, rakétákat, tankokat és tüzérségi ágyúkat is készít, valamint az első saját fejlesztésű vadászrepülőgépét gyártja Indonéziával közösen.

Dél-Korea fegyverexportja tavaly megduplázódott, és 7 milliárd dollárra emelkedett, míg az idén elérheti a 10 milliárdot – írja a Nikkei Asia.

Fotó: Anthony Wallace / AFP

Ez azt jelenti, hogy a távol-keleti ország két év alatt megtriplázta a tankok, a rakéták, a tüzérségi ágyúk, a hajók és más katonai felszerelések eladását.

A dél-koreai fegyverszállítások a 2021-ig tartó öt évben 180 százalékkal nőttek az azt megelőző öt esztendőhöz képest, így az ország a 14.-ről a világ nyolcadik legnagyobb fegyverkereskedőjévé vált. 

Szöul föld-levegő rakétákat adott el az Egyesült Arab Emírségeknek és az első saját fejlesztésű vadászrepülőgépét készíti Indonéziával közösen. A Fülöp-szigetek hadihajókat vásárol, és India is érdeklődik a dél-koreai fegyverek iránt. A legnagyobb üzletet Lengyelországgal kötötte, Varsó közel ezer K2 harckocsit és több száz tüzérségi ágyút vásáról az ázsiai országtól.

Dél-Korea sikerét a minőség mellett a rugalmasság adja.

Szöul javasolhatja, hogy a fegyvereket egy helyi szereplővel közösen állítsák elő, vagy felajánlhatja, hogy olcsóbb, használt felszereléseket ad el, esetleg hiteleket biztosít az üzlethez, tehát mindig a feltételeit mindig az adott országra szabja. A távol-keleti ország a hidegháború alatt építette ki hadiiparát, mivel az Egyesült Államok vonakodott fegyverekkel ellátni az ázsiai államot.

Pak Csong Hi akkori elnököt aggasztotta az amerikai függőség, és tartott egy újabb észak-koreai támadástól, ezért a 70-es években kezdte el kiépíteni a dél-koreai védelmi ipart. Szöul az 1980-as évekre harckocsik és hadihajók gyártására is képessé vált, majd a 2000-es években a külföldi piacok felé is nyitott.

Washington figyelemmel kísérte a távol-keleti állam fejlődését. Joe Biden amerikai elnök és dél-koreai kollégája, Jun Szogjol májusban megállapodott a kétoldalú partnerség megerősítéséről a védelmi ellátási láncok terén. A két ország várhatóan tankok és más hagyományos fegyverek terén dolgozik majd együtt.

Rekordösszeget költene védelmi célokra Japán, a térség egyre forróbb

A jó néhány országgal területi vitában álló Japán rekordösszeget, több mint 40 milliárd dollárt költene védelemre, miközben a térségben egyre nő a feszültség egy rendkívül bonyolult geopolitikai helyzetben. Tokió egyebek között drónokat, rakétákat és rakétaelhárító eszközöket akar gyártani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.